Röplabda szakosztály,  Röplabda U15

3-ból 3 a hazai rendezésű tornán!

Mint az első fordulóból kiderült a csoporton belül a GLP Nyíregyháza lesz a nagy ellenfél.

Tatár Mihály U15 OGYB II. oszt. `C` 2. forduló (2019. október 26.) Miskolc

A hazai rendezésű tornán elsőnek a szabolcsiakkal küzdöttünk meg.  A mérkőzésről összességében elmondható, hogy hatalmas taktikai és technikai küzdelmet jelentett. A szabolcsiak jól kezdték a mérkőzést és behúzták az első szettet.  A másodikban a MEAFC-os fiúk remekül kisegítették egymást a pályán minek eredményeként megnyerték a második szettet. A harmadik szett még nagyobb küzdelmet hozott, a remek nyitásoknak köszönhetően és a hazai pálya előnyeit kihasználván a fiúk behúzták a szettet így megnyerték a mérkőzést!

GLP Nyíregyháza – MEAFC 1 – 2.

A 2. mérkőzés a debreceni  Tálent SE csapata ellen zajlott. Mindent a megbeszéltek alapján hajtottak végre a srácok nagyszerű győzelmet aratván.

MEAFC – Tálent SE 3 – 0.

A 3. mérkőzésen az Újfehértói alakulattal mérkőztünk meg.

Az elhúzódott nap után kicsit fáradtan és elcsigázottan játszottunk, hibákkal és pontatlanságokkal tűzdelt mérkőzésen szinte kézen fogva haladtak a csapatok pontról – pontra. Így zajlott az első és második szett. A harmadik szettben szerepet kaptak azok a játékosok is akik a nap folyamán keveset vagy nem tudtak pályára lépni. 

Újfehértó – MEAFC 1 – 2.

Köszönjük a kilátogató szurkolóknak a biztatást és szurkolást!

Az alapszakaszban a „C” csoport mérkőzéseit összesítésben a második helyen zártuk a GLP Nyíregyháza mögött!

MEAFC-Miskolc U15: Fábián Kristóf, Lukács Bence, Fülöp Vendel, Kis Gergő Zalán, Szabó Péter gergő, Bendik Kristóf, Nagy Levente, Bónis Balázs, Mitruska Márton, Gulyás Bence János, Tordai Bence, Zsirkó Benedek, Bálin Kirstóf Mátyás

Edzők: Varga László Mihály, Obbágy Zsuzsanna