Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

3×3: hármat nyert a MEAFC-Miskolc

A 3×3 Felnőtt Férfi Kosárlabda Bajnokság 2. és 3. fordulóját november 4-én rendezték meg Budapesten, a Tüskecsarnokban. A MEAFC – Miskolc kiválóan harcolva, a délelőtti és a délutáni mérkőzéseken összesen három győzelmet aratott, melynek köszönhetően negyeddöntőt, illetve elődöntőt játszhatott.

A bajnokság idei, délelőtti 2. fordulóban a csoportmérkőzéseken 1győzelemmel és 1 vereséggel a második helyen továbbjutottak a miskolciak, akiknek a negyeddöntőben a Békés csapata parancsolt megálljt.

MEAFC-Miskolc – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK  21:9

MEAFC-Miskolc – Megyeri Tigrisek 17:21

Negyeddöntő:

Békési Gladiátorok – MEAFC-Miskolc 21:18.

A délutáni 3. fordulóban szintén 1győzelem és 1vereség volt a csoportmeccsek mérlege, ami ismét a továbbjutást jelentő 2. helyet jelentette a MEAFC-Miskolc-nak. A negyeddöntőben Drahos Gábor és Tóth Gábor tanítványai újra le tudták győzni a Tiszaújvárost. Az elődöntőben a Hódmezővásárhely azonban már nagy falatnak bizonyult, illetve ekkorra  kijött az egész napos fáradság a háromfős csapaton. Szepesi Szabolcs, Szanyi Róbert és Homoki Donát ugyanis csere nélkül játszotta, harcolta végig becsülettel a mérkőzéseket.

Bonyhádi KSE – MEAFC-Miskolc  15:21

MEAFC-Miskolc  – Hoya-Veszprém 18:21

Negyeddöntő:

MEAFC – Miskolc – Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK  21:16

Elődöntő:

Hódmezővásárhelyi KE – MEAFC – Miskolc 21:17.