Vízilabda

51 vízilabdás gyermeket vitt a MEAFC Tao támogatásból edzőtáborozni

Az elmúlt napokban ért véget MEAFC vízilabda szakosztályának felkészülési edzőtábora, amelyen 51 fő, 7-12 év közötti gyermek vett részt. A 4 napos edzőtábor helyszíne a szlovákiai Drienica település volt, így a Kovács Bertalan, Laszák László és Kovács Márk edzők vezette úszó és vízilabda foglalkozások mellett, az erőnléti edzések keretében, a gyermekek síoktatásban is részt vehettek. 

A MEAFC Vízilabda szakosztálya két korosztályban is versenyeztet gyermekeket az Észak-keleti Liga Kupában, valamint indulni fog a májusi, úgynevezett baby korcsoportban meghirdetett regionális kupán is.

Kovács Bertalan vezetőedző elmondta, hogy természetesen fontosak az eredmények, a siker- és kudarcélmény kezelésének korai életszakaszban történő megtanulása, de a szakosztály elsődleges célja mégis az, hogy a fiatalok megismerkedjenek a sportággal, magabiztosan megtanuljanak úszni és elsajátítsák a vízilabdázás alapjait, megszeressék a sportágat és rendszereses járjanak edzésre.  

Rakaczki Zoltán MEAFC ügyvezető elnök elmondta, hogy az edzőtábort Tao támogatásból tudták finanszírozni, így a részvétel ingyenes volt, a gyermekek szüleinek egyedül a síbérleteteket kellett megvásárolniuk. A sífelszereléseket a Miskolci Egyetem és a Telki Tehetséggondozó Kollégium térítésmentesen adta kölcsön.