Legközelebbi eseményeink


A DEAC elvitte a 3 pontot az UFO-ból

2019. január 29. (kedd) 20:00

Rosszul sikerült a tavaszi szezonkezdés a MEAFC Futsal csapatának.

Nagyon rossz felfogásban kezdtük a mérkőzést, úgy is mondhatjuk, hogy egy félidő előnyt adtunk ellenfelünknek. A debreceni fiatalok tudatos vészkapusos játékával nem tudtunk mit kezdeni. Sorra alakították ki a helyzeteket, amit ki is használtak. A hibáikkal sem tudtunk élni, ami nekik bement, az nekünk kimaradt. Sajnos az időkérés során sem sikerült rendezni sorainkat, pedig éreztük, hogy nagy a baj. 4-0-ás hátrányban vonultunk a félidőre.
 
A szünetben sikerült lehiggadni, más felfogásban mentünk ki a második játékrészre. Sikerült is meglepni az ellenfelünket, letámadásos játékunk gólokat hozott. 4-3-ra sikerült felzárkóznunk. De az egyenlítés sehogy nem akart összejönni, a mérkőzés utolsó fél percében két ordító ziccer is kimaradt, előszőr a felső lécen csattant a labda, majd a következő ziccert a kapu fölé vágtuk. A futball törvényszerűsége, hogy ezek után 5 másodperccel a vége előtt kontrából megkaptuk az ötödik gólt, ezzel kialakult az 5-3-as végeredmény a DEAC javára.
 
A tabella 3. helyére szorultunk. 2 pont a hátrány az első és 1 pont a második helyezett mögött. Jövőhéten A Geszteréd csapatához látogatunk.
MEAFC SZAKOSZTÁLYOK
Kosárlabda szakosztály Kézilabda szakosztály
Labdarúgó szakosztály Úszó és vízilabda szakosztály
Amerikai futball és Cheerleading szakosztály Röplabda szakosztály
Tájfutó szakosztály Tenisz szakosztály
Tollaslabda szakosztály Asztalitenisz szakosztály
Bridzs szakosztály
MEAFC SZAKOSZTÁLYOK MEGNYITÁSA
Kosárlabda szakosztály Kézilabda szakosztály Labdarúgó szakosztály Úszó és vízilabda szakosztály Amerikai futball és Cheerleading szakosztály Bridzs szakosztály
Röplabda szakosztályTájfutó szakosztály Tenisz szakosztály Tollaslabda szakosztály Asztalitenisz szakosztály
Ez a weboldal sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információk