Kosárlabda szakosztály

A Körcsarnok precíz szakembere, Lőrincz Öcsi!

Női kosarasaink vezetőedzőjét, Lőrincz Istvánt a teniszpályák és a Körcsarnok közti területen értük utol. Ott, ahol hosszú ideje végzi kifogástalanul munkáját és ahol az őt Pistinek szólító munkatársai sem sejtik, hogy a mindmáig aktívan sportoló, szűkebb körökben „Öcsinek” becézett kollégájuk, a két fekvőtámaszos kosárlabdás szabály megalkotója.

Miről is szólt pontosan a „Két fekvős”- szabály?

Egyszerűen arról volt szó, hogy ha nem ért gyűrűt és palánkot sem a labda, tehát „homályt” dobtál, akkor azonnal le kell nyomnod két fekvőtámaszt. Természetesen ez leginkább edzéseken volt jellemző, bár – az edzők nagy „örömére”- néha azért mérkőzésen is előfordult.

Legendás kosárlabda szereteted mondhatjuk, hogy egybeforrt az Egyetemi Körcsarnokkal?

Mintha tegnap történt volna, amikor 1982.október 22-én Szaniszló Sándor hívására átjöttem a Sportlétesítményekhez dolgozni. Kosarasként viszont már négy évvel korábban, 1978. szeptemberében csatlakoztam a MEAFC-hoz. A parkettán eltöltött 14 év alatt sok kiváló csapattársam akadt, rengeteg kedves emléket őrzök az akkori időkből. A legnagyobb élményem a MAFC és a Bp. Honvéd elleni magyar kupa meccsek voltak, ekkor a Körcsarnokban több mint 1000 ember előtt játszottunk. Előbbi csapatot erősítette – Magyarországon elsőként – két amerikai kosárlabdázó, Norris és Pollard is.

Nagyon jó kezek között dolgozhattál.

Az egész kosárlabdát leginkább Letek Lászlónak köszönhetem, hisz ő tanította meg az alapokat. Később edzőim személye is sokat segített, hiszen Eperjessy Gyula, Osgyáni Zoltán és Szabó Imre azaz Jimmy bácsi egytől egyig nagyszerű hozzáállású emberek és szakemberek voltak.

Hogyan kerültél át a pályáról a kispad legelejére? 

Már játékos koromban belekóstoltam az edzősködésbe; négy évig dolgoztam együtt  az Avasi Gimnázium fiú csapatával. 1992-től két évig pedig az akkori közvetlen utánpótlás gárdának, az NB1-es ifiknek voltam az edzője. Később kerültem át női vonalra, ahol a DVTK női utánpótlásával foglalkoztam.

A női kosárcsapatoknál dolgozó férfiedzők igazán bátor emberek. 

Nem hangzik rosszul, ha tudod, hogy 12 fős hölgykoszorú lesi minden szakmai kívánságodat, de tény, hogy a lányokkal nehezebb a munka, mint a fiúkkal. Sokkal érzékenyebbek és sok minden függ aktuális hangulatuktól.  Az én lányaim is sokszor kételkedve fogadják az új, esetenként szokatlan megoldásokat, gyakorlatokat, de egy későbbi sikeres végrehajtás után hálás tekintetek jönnek részükről a kispad felé. Ilyenkor az edzői dicséret sem marad el.

Azért sikerélmény is akad. 

Anno kényszerből vettem át a csapatot, mert korábbi edzőjük szezon közben távozott, de egyáltalán nem bántam meg. A közösen elért arany vagy bronzérmek pedig önmagukért beszélnek. Tavalyelőtti bajnoki címünk után még az osztályváltás lehetősége is felmerült, végül szakmai és egyéb okokból úgy döntöttünk, hogy maradunk a jelenlegi pontvadászatban. A tapasztaltabb játékosok mellet főként jelenlegi vagy korábbi egyetemisták alkotják a keretet, a MEFOB csapatunkba pedig további kosarasokat szeretnénk bevonni. Ők később a „nagyoknál” is számításba kerülnének.

Néha azért belenézel a fiúk edzésébe is?

Látom őket, hiszen vagy előttük, vagy utánuk edzünk. Náluk mind a mennyiség, mind a minőség, mind az elvégzett munka jó alapot adhat egy ütőképes gárda kialakulására, amely képes lehet az előbbre lépésre. Bízom bennük én is és remélem jövőre eggyel magasabb osztályban bizonyítanak majd …….és nagyon kevés fekvőtámaszt kell majd lenyomniuk.

Fotó: AmbZolphoto