Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

A MEAFC-Miskolc szombaton Békésen folytatja

A MEAFC-Miskolc NB I/B-s férfi kosárlabda csapata az idei pontvadászat  harmadik fordulójában, szombaton a Békési SzSK otthonában lép pályára. A mérkőzéssel kapcsolatban Drahos Gábor vezetőedzőt kérdeztük.

  • A legutóbbi bajnoki óta eltelt több, mint két hetet mire használtátok fel? Volt még olyan terület, ahol jól jött ez a plusz idő, vagy az eltervezett munkát folytattátok?
  • A megszokott ritmusunkban készültünk az elmúlt időszakban is. Nem vettünk vissza a tervezett terhelésből, amelynek részét képezik a folyamatos edzőmeccsek is. A konkrét feladatok mellett szakmai alapelveinket is egyre jobban szeretnénk rögzíteni a fejekben, hiszen egyre sűrűbb lesz a bajnoki program, így rengeteg lehetőség lesz a gyakorlásra.
  • A jó kezdés adott egyfajta magabiztosságot a csapatnak, vagy továbbra is kellő alázattal várjátok a soron következő találkozót?
  • Ha bármelyik játékosom kellő alázat nélkül várná bármelyik edzésünket, vagy mérkőzésünket, azonnal galléros pólóban találná magát főszurkolóként a lelátón. A csapatnak fejlődési céljai vannak minden nap és minden bajnoki fordulóban. Türelmesek és elszántak vagyunk, hiszen egyre több és egyre komolyabb munkát kell közösen elvégeznünk.
  • Verhető csapat saját otthonában a Békési SzsK, ha igen, mi lehet az újabb siker kulcsa?
  • A Békés újabb rutinos, jó játékosokkal erősítette meg eddig sem gyenge keretét. Boinitzer és Csabák érkezésével talán közelítenek a ligába korábban magabiztosan berobbanó “4K-s” (Koma, Kristic, Kertész, Kovács) szerkezetükhöz. A sorsolásuk nem könnyű, hiszen eddig csak feljutásra vágyó gárdákkal mérkőztek, és álltak helyt velük szemben is, így joggal gondolhatják, hogy a MEAFC-ot hazai pályán legyőzik. Kemény mérkőzésre készülünk, ahol szeretnénk újabb fontos apróságokban összességében is előre lépni. 
  • Milyen a csapat egészségi állapota, Takács Dani sérülése rendbe jött?
  • Sérültjeink egészsége továbbra is fontosabb a pillanatnyi eredményességnél, ennek szellemében készülünk a Békés ellen is.  Akik a mérkőzéseken MEAFC mezben vannak, az az aktuálisan legerősebb csapatunk. Őket tudom nyugodt lelkiismerettel terhelni, tőlük várok el lefújásig tartó, játszott perctől független maximális koncentrációt.