Kosárlabda szakosztály,  MEFOB Kosárlabda

A Szegedé lett a bronzérem a lányoknál

Remek kezdésének köszönhetően a Szeged rajt-cél győzelmet aratott a női bronzmérkőzésen a nagyot hajrázó Közgáz ellen

Közgáz – USC Szeged 43-48 (8-19, 12-8, 7-15, 16-6)

Miskolc, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, négyes döntő, nők. V.: Tőzsér, dr. Mészáros, Horváth Cs.

Közgáz: KATONA 8/6, Kovács P. , Doktor 7/6, SHIRIAN 10, Abaházy 8. Cs.: Csikász 4, Imre Fejes 6, Kis A.
Szeged: Nagy L. 1, Kőházi 3, Kecskés 6, FÖLDI 16/6, JÁHNI 11/3. Cs.: Horváth Zs. 4, Kálló 7/3

A remek dobóformát kifogó Földi Alexandra vezérletével parádésan kezdett a Szeged, amely 6 és fél perc elteltével 15-2-re vezetett az eléggé megilletődött Közgáz ellen. A negyed hajrájára kiegyenlítetté tette a játékot a Közgáz.

A második negyedet is a szegediek kezdték jobban, de 22-8 után Doktor Anna két triplájával 10-en belülre került a Közgáz.

Térfélcsere után Jáhni Zsófia villanásaival újra elléptek a szegediek 12-5-re nyerve a negyed első felét. Ezt követően támadásban “megállt” a Szeged, az utolsó 15 percben mindössze 6 pontra voltak képesek a Tisza-partiak. A gyengén dobó Közgáz Shirian Fatime és Katona Bianka vezérletével fokozatosan faragta le hátrányát az igen rosszul büntetőző szegediekkel szemben, de végül 4 pontnál közelebb nem tudott ellenfeléhez kerülni, így a Szeged nyerte a bronzcsatát.

Németh Kata (Közgáz): Ugyanaz volt a képlet, mint az eddigi meccseinken, elengedtük az ellenfelet és futottunk az eredmény után. A torna végére nagyon elfáradtak a lányok, ilyen gyenge dobóteljesítménnyel, negyvenhárom dobott ponttal nem lehet mérkőzést nyerni.

Mészáros Vivien (Szeged): Tanultunk az előző mérkőzéseken elkövetett hibáinkból, koncentráltan, s ezúttal végre jól dobva kezdtük a mérkőzést. A sikerünk kulcsa azonban a védekezés volt, negyvenhárom ponton tartottuk ellenfelünket. Éremmel szerettünk volna hazatérni, s ezt sikerült is elérni, gratulálok a lányoknak.

A női torna végeredménye:
1. TFSE 6 pont
2. Debreceni Egyetem 5 pont
3. USC Szeged 4 pont
4. Közgáz 3 pont

A legeredményesebb női játékos: Mányoky Judit (TFSE) 84 pont
A legértékesebb női játékos (MVP): Foltin Blanka (Debrecen) 85 IBM-pont
Női All Star csapat: Mányoky Judit, Németh Alma (TFSE), Doktor Anna (Közgáz), Földi Alexandra (Szeged), Foltin Blanka (Debrecen).