Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Az NB I. a MEAFC szándéka

Röplabda NB II Keleti 2019-2020 – MEAFC-Miskolc felnőtt

A miskolci egyetemisták korábban nem vállalták az osztályváltást, de most vállalnák.

A röplabdában (is) menet közben ért véget a szezon a koronavírus-járvány miatt, a honi szövetség elnöksége április 9-én döntött úgy, hogy a teljes felnőtt- és az U15, U17, U19, U21 korosztályú utánpótlás teremröplabda-bajnokságokat befejezetté nyilvánítja, és ezzel együtt nem hirdet helyezetteket sem. A férfi NB II.-ben a Miskolci EAFC-Miskolc két csapatot is indított: a rutinosabbakat és a fiatalokat. Előbbiek a 2019/2020-as bajnokság alapszakaszában a harmadik helyet szerezték meg az NB II. Keleti B csoportban, ahol még szerepelt a Nyíregyháza, a Szolnok U21, a Kecskemét U21, a DEAC U21, a PSE Debrecen és az Újfehértó is.

Rögtön megelőzték
– Az elmúlt évekhez képest az alapszakaszban több esetben sem tudtunk a legerősebb összeállításban pályára lépni – kezdte Barócsi Ákos, a MEFAC-Miskolc szakosztályvezetője. – Hol sérülés, betegség vagy munkahelyi elfoglaltság miatt nem volt teljes a keret. Ezek ellenére is az alapszakasz harmadik helyét kicsit csalódva éltük meg. Azonban a versenykiírás értelmében az alapszakaszban gyűjtött pontokat elveszítették a csapatok és a helyezésnek megfelelően bónuszpontokat kaptak, továbbá az NB II. Keleti A csoportjának felnőttgárdái is csatlakoztak a rájátszásra. Így alakult ki a rájátszás mezőnye a Nyíregyházával, a Gyöngyössel, a Gödöllővel, a PSE Debrecennel és Szolnok II-vel. A nyíregyházi csapat a rájátszást 1 pontos előnnyel kezdte hozzánk képest, de rögtön az első fordulóban legyőztük és meg is előztük őket a tabellán. Ezek után a Gödöllőt és a PSE Debrecent vertük meg hazai pályán, valamint idegenben a Gyöngyöst. Így amikor a vírus miatt szüneteltetni kezdték a bajnokságot, az első helyen voltunk. Pontosan a Nyíregyháza elleni rangadó visszavágója előtt szakadt félbe a bajnokság, amit nagyon sajnáltunk, hiszen majd 70 szurkoló is a csapattal tartott volna Nyíregyházára. Ez azonban meghiúsult a koronavírus elleni intézkedések miatt.

Igazi csapattá váltak
A szakember beszélt a kettes számú alakulatról is.

– Ebben a szezonban indítottunk U21-es csapatot is a juniorbajnokságban, így ez a gárda az NB II. Keleti A csoportban szerepelt – tette hozzá Barócsi Ákos. – A célunk ezzel egyértelműen az volt, hogy a srácok heti rendszerességgel játszanak mérkőzést, hiszen attól jobb edzés és fejlődési lehetőség nincs is. Ez a gárda már harmadik éve edzett együtt, de azt gondolom, ebben az évben váltak igazi csapattá. Jó volt látni, ahogy hónapról hónapra egyre jobban kovácsolódtak össze. Ebben természetesen nagy szerepe volt annak, hogy tudták, hétről hétre pályára lépnek majd. Valamint Papp Dóra vezetőedző érdemeit is ki kell emelnem. Egy nagyon eltökélt és lelkes edző, és amikor edzésen vagy mérkőzésen láttam a srácokat, pontosan ugyanezeket a tulajdonságokat láttam rajtuk is. Sajnos, a bajnoki lebonyolítási rendszer miatt csak a 11. helyért játszhattak a srácok. Itt két torna volt betervezve a Szeged és az Újfehértó csapataival. Ebből a szegedi tornát még a vírus előtt tartották meg, ahol mindkét csapatot sikerült két vállra fektetni. Aztán ebben a korosztályban is beszüntették és végül befejezettnek nyilvánították a bajnokságot. Sajnáltuk, hogy nem tudták befejezni az elkezdett munkát, de én személy szerint maximálisan elégedett és büszke vagyok erre a csapatra. Ezúton is gratulálok nekik ehhez az évhez és a hozzáálláshoz.

Május 8-ig kellett
A MEAFC-nak az ezt megelőző két szezonban (is) megvolt az esélye az osztályváltásra, de végül nem vállalták a feljebb kerülést.

– A korábbi években nem vállaltuk a feljutást, mert az utánpótlásunk még nem volt ehhez teljesen meg – mondta a MEAFC-Miskolc szakosztályvezetője. – Fokozatosan növekedtünk az elmúlt években, és most már több mint 100 fő utánpótláskorú játékossal büszkélkedhetünk. Egészen az U10-es korosztálytól az említett U21-gyel bezárólag minden korosztályban van csapatunk. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy nekik és edzőiknek is köszönetet mondjak az elvégzett munka és eredmények miatt. Amikor véglegessé vált, hogy befejeződik a bajnokság, mi rögtön jeleztük az MRSZ felé, hogy szeretnénk feljutni az élvonalba. Ezek után volt egy online megbeszélés a szövetség és a csapatok között a következő idényről. Itt újra kinyilvánítottuk a feljutási szándékunkat, utána pedig ezt írásban is megtettük többször is. Egyébként május 8-ig kellett a hivatalos szándéknyilatkozatot megtenni az NB I.-ben való szereplésről. Így jelen állás szerint jövőre az első osztályban folyatjuk. Még várunk a hivatalos versenykiírásra és a nevezési határidőre is. Jelen információim szerint 6 csapatos Extraligát és 8 csapatos NB I.-et terveznek a 2020/2021-es idényre. Ez a felosztás van egyébként már pár éve a női vonalon. Így a mi jövőbeli ellenfeleink többek közt a Dág, Kistext SE, Szolnok, Dunaújváros, Szeged, Sümeg és a Székesfehérvár csapatai lesznek. Azt gondolom, egy igazán izgalmas és intenzív idény elé nézünk majd.

A körcsarnokban
A MEAFC eddig az E/4-es tornateremben játszotta a meccseit, de ez változni fog. ,,Igen, az eddigi otthonunk az E/4 tornaterem volt, ami már nem felel meg az első osztály követelményeinek, ezért az NB I.-ben az Egyetemi Körcsarnok lesz a bázisunk. Ennek nagyon örülünk, hiszen a körcsarnok minden tekintetben megfelel a szövetségi követelményeknek, és az egyre duzzadó szurkolótáborunk is minőségi körülmények között buzdíthatja a csapatot majd” – osztotta meg mindezt lapunkkal Barócsi Ákos.

A felnőttkeret névsora (2019/2020): Busák István, Bagó László, Surányi István, Kiss Péter, Molnár Gábor, Kozsla Ádám, Berkes Zoltán, Szántai Balázs, Pallós Gergő, Klein Péter, Soltész Bence, Varga László, Kormos Dávid, Bejczi Balázs, Barócsi Ákos. Vezetőedző: Bacsó István