Legközelebbi eseményeink


Beszámoló: Miskolc – Kassa Városok Közötti Bridzs Verseny az Expert Kupáért

2017. június 13. (kedd) 17:02

A Kassa – Miskolc városok közötti bridzs vetélkedés sokkal inkább hagyomány ápolásról és a játék szeretetéről szól, mint profi játékról. Sok évtizedes múltra tekint vissza a baráti viszony a szlovák és magyar bridzsezők között teljesen függetlenül a mindenkori politikai helyzettől.

A mostani versenyre egy erős miskolci válogatottat sikerült kiállítani. Gyakorlatilag minden jó miskolci bridzsező játszott, egyedül az idén januárban elhunyt Gáspár Gyula hiányzott a csapatból. Talán a sok szervezőmunka, a sok előkészítés kicsit lekötötte az erőinket és a szombat esti fordulóra elfáradt a csapat. Katasztrofális három meccset játszottunk, majdnem mindenki formán alul teljesített, a kassai játékosok pedig sok jó döntést hoztak. Vasárnap reggel csak egy esélyünk maradt: egy döntetlennel és két nagy nyeréssel szorossá lehet tenni a végét. Az egyik miskolci csapatot kissé átalakítottuk, a vezető párnál visszatértek a hagyományos licitrendszerre. És valóban a miskolci csapat mindent megtett. Küzdöttünk, nem adtuk fel. Az egyik csapatunk minimális vereséget szenvedett, a másik kettő nagy arányú győzelmet aratott, de végül a siker elmaradt. A lejátszott 576 parti alapján minimális vereséget szenvedtünk. Gyakorlatilag egy komolyabb partin múlott a végső eredmény. Talán minden miskolci játékos tudna olyan partit mondani, hogy ha ott máshogy dönt, akkor meg is nyerhettük volna a meccset. A közeljövőben kielemezzük a játékot és mindent megteszünk, hogy az őszi visszavágón nyerjünk.

 

Akkor az eredmény:
1. Miskolc 1. pont: 38,26. Játékosok: Bárczy Tamás – Hajdú László, Jónap Ferenc – Pócsik Gyula
2. Miskolc 2. pont: 38,13. Játékosok: Bárczy Pál – Bozsvai Mariann, Kása házaspár
3. Kassa 2. pont: 35,3. Játékosok: Hornák Mirko, Horňáková Katarína, Nováková Viera, Šimonová Alica
4. Kassa 1. pont: 32.57. Játékosok: Hencz Koloman, Munka Vladimír, Lohay Karol, Zlámalová Jana
5. Kassa 3. pont: 24,36. Játékosok: Ploščica Miroslav, Ploščicová Lenka, Pavlik Tomáš, Menyhért Tibor, Šikra Branislav
6. Miskolc 3. pont: 11,38. Játékosok: Szőllősi Mihály – Andorkó Endre, Csabalik Gyula – Szabó Eszter – Endrédy László

Összesen: Kassa : Miskolc 92,23:87,77

Az összesített eredmény az 5 győzelemig tartó párharcban: 3:3

További információk

MEAFC SZAKOSZTÁLYOK
Kosárlabda szakosztály Kézilabda szakosztály
Labdarúgó szakosztály Úszó és vízilabda szakosztály
Amerikai futball és Cheerleading szakosztály Röplabda szakosztály
Tájfutó szakosztály Tenisz szakosztály
Tollaslabda szakosztály Asztalitenisz szakosztály
Bridzs szakosztály
MEAFC SZAKOSZTÁLYOK MEGNYITÁSA
Kosárlabda szakosztály Kézilabda szakosztály Labdarúgó szakosztály Úszó és vízilabda szakosztály Amerikai futball és Cheerleading szakosztály Bridzs szakosztály
Röplabda szakosztályTájfutó szakosztály Tenisz szakosztály Tollaslabda szakosztály Asztalitenisz szakosztály
Ez a weboldal sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információk