Röplabda szakosztály,  Röplabda U21

Biztató jelek az első mérkőzésen

A mögöttünk hagyott hétvégén mutatkozott be a férfi NB II Keleti ,,A” csoportjában U21-es csapatunk. Hazai környezetben látta vendégül a MAFC-BME U21-es csapatát. 

MEAFC-Miskolc U21 – MAFC-BME U21  0:3  

MEAFC-Miskolc U21: Ducsai Martin, Várszegi Tamás, Paranai Ádám, Batizovszki Tamás, Jerszi Richárd, Bubenkó Ákos, Molnár Mózes, Király Olivér, Oláh Mózes, Komáromi Kristóf, Kapusi Zoltán, Bányai Márk

Papp Dóra edző nyilatkozata a mérkőzésről: 

,,Kicsit megszeppenten kezdtük az első szettet, de szerencsére hamar összekapta magát a csapat, így egy szoros meccset tudtunk játszani. Sajnálom, hogy nem sikerült elcsípnünk egy-egy játszmát, mert benne van a fiúkban, de ezt az első meccs számlájára írom. Büszke vagyok rájuk, hogy bátran játszottak és szépen haladunk azon az úton amin augusztusban elindultunk. A végjátékra kell még jobban odafigyelnünk, hogy merjünk és tudjunk is nyerni. Jó érzés volt egy ilyen csapat mellett állni ezen a meccsen. Tudom, hogy több van bennük…”

A következő fordulóban ugyancsak hazai pályán fogadjuk a Gödöllő csapatát. Minden kedves szurkolót szeretettel várunk.

Ideje: 2019.10.19 17:30

Helyszín: Egyetemváros, E/4 Tornaterem