Röplabda szakosztály,  Röplabda U19

Egy győzelem, egy vereség a tiszaújvárosi tornán!

Röplabda 2019-2020 – MEAFC-Miskolc U19

A mögöttünk hagyott hétvégén Tiszaújvárosba lépett pályára U19-es csapatunk a dr. Tarnawa Ferdinánd U19 fiú II. osztályú bajnokság soron következő tornáján. 

A torna értékelése Veresné Gáspár Éva edzőtől: ,, A GLP Nyíregyháza  elleni mérkőzésünk 1:3 arányú vereséggel végződött. Az első szettben tartottuk végig a lépést ellenfelünkkel, de végül alulmaradtunk. Változtattunk a felálláson a második szettben. Buri György helyére került Pavlik Máté, Kocsis Szilveszter posztján pedig Buri György kezdett.Az új felállásra azért volt szükség, hogy a magasabb játékos bevetésével erősítsük támadásunkat és a sáncvédekezést. Az összeszokottság hiánya érződött a játékosokon, mely végül ismét a szett elvesztését eredményezte. A harmadik játszmában a csapat koncentráltabban kezdett, végig vezetett és hoztuk a szettet. Az utolsó játszmában “ elfogytunk”, védekezésünk legyengült, elvesztettük a 4. játszmát is. Az ózdi csapat ellen ismét az alap felállásban kezdtünk, a vártnál kisebb fölényű győzelmet arattunk. ’’

MEAFC-Miskolc U19: Ducsai Martin, Sztupjár Kristóf, Gudász Gergely, Nemes Botond, Lénárt László, Kruzseczky Csaba, Kocsis Szilveszter, Buri György, Pavlik Máté, Gáspár Dániel, Kópé Szilárd, Komjáthi Levente.

Edző: Veresné Gáspár Éva

Másodedző: Varga László 

Ezzel a tornával be is fejeződött a bajnokság alapszakasz része. Csapatunk a csoportjában a második helyezést szerezte meg. Így kedvező pozícióból várhatja a folytatást, melynek részletei hamarosan kiderülnek.