Röplabda szakosztály,  Röplabda U19

Egy győzelem, egy vereség az U19-es tornán!

A mögöttünk hagyott hétvégén U19-es csapatunk Székesfehérvárn szerepelt a dr. Tarnawa Ferdinánd U19 Országos Ifj. Bajnokság soron következő fordulójában.

Ahol az első mérkőzésen a Zalaegerszeg csapatával míg a második mérkőzésén a Dunaújváros csapatával küzdött meg.

Bacsó István értékelése a szombati tornáról: ,,lAz U19 es középdöntő 2. fordulójában egy másod osztályú csapattal a Zalaegerszeggel és egy  első osztályú Dunaújvárossal mérkőztek meg fiaink. Az első mérkőzésen mindent beleadva 3:0 ás győzelmet arattak. Köszönhetően a jó nyitásainak és a jó előkészítésnek! Látványos támadás befejezésekben sem volt hiány!

A második mérkőzésen már látszódott az osztálykülönbség a két csapat között. Így a cserejátékosoknak is bizonyítási lehetőséget adtam. Akik nem is vallottak szégyent és becsülettel végig küzdötték a három szettet. Sajnos itt 3:0 ás vereséget szenvedtünk. ’’

dr. Tarnawa Ferdinánd U19 Országos Ifj. Bajnokság Január 19.

MEAFC-Miskolc – ZTE RK  3:0

DSE Röplabda Akadémia 1. – MEAFC-Miskolc  3:0

MEAFC-Miskolc U19: Batizovszki Tamás, Bányai Márk, Ducsai Martin, Paranai Ádám, Király Olivér, Valach Raul, Jerszi Richárd, Budai Martin, Molnár Mózes, Komáromi Kristóf, Boronkay Dániel, Sztupjár Kristóf, Gönczi Soma