Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U14

Egy jó félidő kezdésképp!

Serdülő „A” csapatunk is lejátszotta első bajnoki mérkőzését. Bár helyenként biztató játékkal lepték meg edzőjüket, az egyelőre erősebb csapat benyomását keltő Nyíregyháza otthonából most még nem tudtak győzelemmel hazatérni.

GKS-Nyíregyháza „A” – MEAFC 83-40 (24-7, 26-2, 13-14, 20-17)

Nyíregyháza: Bolden (34), Bíró (9), Papik (2), Seszták (2), Simon, Csere: Zöldesi (17/3), Kurucz (15), Kéninger (2), Végső (2), Szalmási, Csernus. Edző: Pethő Ákos.

MEAFC: Orliczki M (8), Kosztoványi (6), Ladányi (2), Gadus, Sznagyik, Csere: Pap (13), Sikora (11), Ács, Gombos, Lukács, Pados. Edző: Tóth Gyula.

Tóth Gyula, vezetőedző: Idei első mérkőzésünkön két ellentétes félidőt játszottunk. Örömteli, hogy két újonc is pályára került és első meccsükön küzdöttek is becsülettel. A nagyszünet után rendeztük sorainkat, a védekezésünk is kezdett összeállni, ez pedig hozta magával az eredményesebb és pontosabb támadásokat is. Bár a tetemes első félidei hátrányunkat már csak kozmetikázni tudtunk, a második játékrésszel elégedett vagyok. A fiúknak sikerült az edzéseken gyakorolt játékelemeket alkalmazniuk. Ezen a mérkőzésen is tanultunk, a tanulságokat levontuk, folytatjuk tovább az építkezést.

Gyerünk, Gyerekek!
Hajrá, MEAFC!