Tollaslabda szakosztály

Egyre népszerűbb a tollaslabda Miskolcon

A MEAFC tollaslabda szakosztálya az elmúlt 4 évben sokat fejlődött, a hetente két alkalommal megtartott edzésen rendre megtelt az E/4 kollégium tornaterme a Miskolci Egyetemen, legeredményesebb játékosa, Horányi Gábor pedig folyamatosan lépdelt előre a magyar ranglistán azáltal, hogy a különböző versenyeken sorozatosan jól szerepelt. 2015 őszétől már igény mutatkozott egy újabb, nem csak szakosztályi tagoknak, hanem minden tollaslabdázás iránt érdeklődő számára elérhető edzési időpont meghirdetésére. Ezzel párhuzamosan Morvai István szakosztályvezető több tehetséges utánpótlás korú fiatallal is elkezdett foglalkozni.

Kijelenthető, a sportág egyre népszerűbb, fejlődik Miskolcon. Ennek Konfuciusz Tollaslabda Kupa is, amely első ízben és a MEAFC tollaslabda szakosztálya, valamint a BorsodChem tollaslabdázó dolgozói közössége szervezésében jött létre. Az egy teljes napos rendezvényen S. Varga Béla, a BorsodChem Zrt. HR igazgatója és Rakaczki Zoltán, a MEAFC ügyvezető elnöke köszöntötték a mintegy 40 fő résztvevőt. Az Konfuciusz Kupa célja volt a magyar-kínai barátság sporton keresztül történő erősítése is, ennek szellemében a BorsodChem több kínai származású felsővezetője is megtekintette az eseményt. Fontos megemlíteni, hogy a BorsodChem Zrt. és a Miskolci Egyetem között régóta létezik jelentős együttműködés, amely tovább mélyült azáltal, hogy a BorsodChem a tavalyi évben kiemelt támogatást nyújtott a Miskolci Egyetem sportélete számára. Az együttműködés most – a tollaslabdázáson keresztül – tovább színesült.