Kosárlabda szakosztály,  Megyei

Elindult a megyei kosárlabda bajnokság!

Ismerkedjünk meg kicsit közelebbről is a sorozattal.

Bene Szilárd, a szövetség ügyvezetője, egyben a verseny főszervezője foglalta össze a bajnoksággal kapcsolatos alapvető tudnivalókat.

„A B-A-Z Megyei Kosárlabda Szövetség idén is meghirdette a Felnőtt Megyei Bajnokságot, mely már több éve 6 csapattal kerül megrendezésre. 

Az alapszakaszban és a rájátszásban is körmérkőzéses rendszerben játszanak. a 6-os döntőn pedig az 5., 3. és 1. hely megszerzéséért küzdenek a csapatok. Érdekesség, hogy a bajnokság végeztével kiosztásra kerülnek a szezon különdíjai is: A legtöbb pontot dobó játékos és a legtöbb 3 pontost dobó játékos mellett a megyei All-Star 5-ös is díjazva lesz.

A megyei kosárlabdázás “aranykorában” több, mint 20 csapattal került lebonyolításra a bajnokság, ami hosszú éveken keresztül folyamatosan csökkent. Örömteli, hogy ezt a csökkenést 3 éve sikerült megállítani, és a következő célunknak padig a részvevők számának növelését tűztük ki. Szeretnénk, ha minél több kosárlabdát szeretőnek tudnánk rendszeres versenyzési lehetőséget biztosítani szervezett keretek között. Örömteli látni egy fordulón belül az egykori NB I-es játékosok rutinját és a fiatalok lelkesedését, valamint azokat a játékosokat, akik állandó “arcai” a bajnokságnak. Ez a különbözőség nagyon élvezetes és izgalmas mérkőzéseket szül hétről hétre. Büszkék vagyunk arra, hogy 3 évvel ezelőtt először a megyei bajnokságban került bevezetésre a digitális jegyzőkönyv, ami azonnali eredményközlést tesz lehetővé és azóta már több bajnokságban is alkalmazzák.

Bízom benne, hogy sok izgalmas és sportszerű mérkőzés lesz a bajnokságban, melyhez mindenkinek jó felkészülést kívánok.”

Résztvevő csapatok listája, egyben a tavalyi végeredmény:

  1. Szerencs VSE
  2. MEAFC
  3. Szikszó SZIKLA
  4. Sátoraljaújhelyi TK
  5. Tiszaújvárosi Phoenix KK U20
  6. Club’96 Tiszaújváros

Elérhetőség: http://kosarsport.hu/borsod-abauj-zemplen/

(most fog megújulni a honlap)