Kosárlabda szakosztály,  MEFOB Kosárlabda

Először győztek a miskolci lányok

Kettős mérkőzést rendeztek Miskolcon az egyetemi és főiskolai bajnokságban, ahol a Nemzeti Közigazgatási Egyetem női és férfi csapata volt az ellenfél. A férfiaknál a papírformának megfelelően biztos hazai siker született. A hölgyeknél is ez történt, ám ez azért meglepetés, hiszen a miskolci lányok eddig nem érezhették a győzelem édes ízét.

MEAFC-NKE SE 59-41 (21-6, 14-5, 20-17, 4-13)
Miskolc, egyetemi és főiskolai bajnokság, nők, keleti csoport

MEAFC: ARAD 18, Kővári 2, LUGOSI 20/9, Papp 4, BAKOS 15.Cs: Kovács, Faragó, Zsoldos.
NKE SE: KOKAVECZ 19/15, TARNAI 15, Szabó 5, Hodos 2, Hégely.Cs: Urbán, Benkő.

Az első félidőben gyaníthatóan egyik István keresztnévre hallgató szakvezető sem hitt a szemének. Lőrincz, a hazaiak edzőője addig nyeretlen csapata pontos, szervezett kosarazásán lepődhetett meg, a túloldalon Gyarmati mester pedig lányai gyámoltalan, széteső játéka láttán csodálkozhatott. A miskolciak az Arad, Bakos, Lugosi trió hatékony játéka révén a szünetben 35-11-re vezettek a betegség miatt egyik legjobbját Jászayt nélkülöző fővárosi alakulattal szemben.

A harmadik negyed élvezetes, kiegyenlített játékot hozott, Kokavecz és Jászay révén ebben az 10 percben a vendégek jóval több pontot szereztek, mint az első 20-ban. Ennek ellenére a miskolci csapat előnye tovább nőtt. A záró szakaszban hazai oldalon a cserejátékosok játszottak, a vendég együttes dicséretére legyen mondva, próbált minél tisztesebb eredményt elérni, s a végére 20 ponton belülre került.

MEAFC – NKE 85-46 (19-8, 21-18, 22-9, 23-11)
Miskolc, egyetemi és főiskolai bajnokság, férfi keleti csoport

MEAFC: SZEPESI 29/18, PAPP 11, Baptiszta 6, Takács 6, Hadházi 7.  Cs: NÁDASI 9/3, Horváth 6, Veres 5, Tamás 6.
NKE: Szakács 10, Balla 7, Mikecz 4, BARANYA 11/3, Muzsik 6. Cs: Bozó 3/3, Horváth 5.

A nem túl színvonalas első 10 percben a pontosabban játszó hazaiak 10 pont fölötti előnyt szereztek. A második 10 percben Szakács és Baranya révén a helyenként ügyesen kombináló vendégek kiegyenlítetté tudták tenni a játékot, de Szepesivel nem tudtak mit kezdeni.

Térfélcsere után a miskolciak rátettek még egy lapáttal, fokozatosan növelték előnyüket. Mivel a hazai csapat több kosarast tudott bevetni a padról, a fáradó fővárosiakkal szemben a végére közel 40 pontra növelte a különbséget a Szepesi kiemelkedő egyéni teljesítményére alapozó miskolci együttes.