Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Eseménydús hétvége elé néznek röplabdásaink!

Férfi felnőtt csapatunk az NB II Keleti csoport rájátszásának 5.fordulójában Gyöngyösön lép pályára most szombaton 16 órai kezdettel a Vályi-Nagy Károly Tornacsarnokban.

A két csapat jól ismeri egymást hiszen az elmúlt években folyamatosan szembe kerültek egymással. Azonban ebben az idényben most találkozik először a két csapat hivatalos mérkőzésen (a nyáron egy felkészülési tornán már játszott egymás ellen a két csapat, ahol nyerni tudtak játékosaink).

Ahogy az elmúlt mérkőzések előtt ezúttal is megkérdeztük csapatunk vezetőedzőjét Bacsó Istvánt mit vár ettől a mérkőzéstől: ,, Két régi ” motoros ” fog összecsapni a hétvégén. A mérlegünk jó a gyöngyösi csapat ellen. Bizakodóan nézzünk a meccs elé. Szeretném, ha az 5. győzelem is meglenne. Egy két hiányzó ellenére is erős kerettel fogunk leutazni idegenbe.”

Valamint elmondta véleményét a mérkőzésről csapatunk kiváló centere Kozsla Ádám (1x Magyar Bajnok és Kupagyőztes a Kazincbarcikával): ,, A következő meccset idegenben játszuk az összeszokott és rutinos gyöngyössel. Idegenben sosem könnyű meccset játszani hiszen itt a közönség mint hetedik csapattag nem minket erősít. A gyöngyös, mint ahogy említettem megfelelő rutinnal rendelkezik ahhoz, hogy bármelyik csapat orra alá borsot törjön. Ezt bizonyítja, hogy az alapszakaszban felnőtt kategóriában sikerült megnyerniük a csoportjukat. De úgy gondolom, hogy rendelkezünk minden poszton olyan kvalitású emberrel aki gond nélkül tudja hozni azt formát ami a győzelemhez szükséges. Viszont a meccs folyamán a koncentráció fenntartása kulcsfontosságú lesz! Egy perce sem szabad elfelejtenünk, hogy a 3 pontért utazunk. Ezért pedig küzdeni fogunk és a meccsre kilátogató nézők egy jó hangulatú, küzdő szellemű meccset fognak látni!”

A mérkőzés facebook eseménye az alábbi linken érhető el: https://www.facebook.com/events/2885580358151805/

Szintén szombaton játszik két U13-as korosztályú csapatunk is a Dunszt Ferenc U13 OMB II.osztályában. Mind a MEAFC-Arany és MEAFC-Bársony Budapesten lép pályára egy tornán. 

A MEAFC-Arany csoport beosztása itt található https://www.hunvolley.info/pr_adatbank/010/002/p_002.asp?p_verseny_al_kod=734&p_evad_kod=2019&p_fo_cim=Fi%FA%20U13%20II.o./5-B-MAFC-2020.03.07.

A MEAFC-Bársony csoportbeosztása pedig itt https://www.hunvolley.info/pr_adatbank/010/002/p_002.asp?p_verseny_al_kod=733&p_evad_kod=2019&p_fo_cim=Fi%FA%20U13%20II.o./5-A-MAFC-2020.03.07.

Vasárnap U17-es csapatunk Dunaújvárosban szerepel majd a Buzek László U17 férfi Országos Serdülő Bajnokság soron következő tornáján. Ez a torna a legjobb hatba kerülésért folytatott harc első felvonása.