Nyomtatás

Ezüstérem Salgótarjánból!

2015. február 05. (csütörtök) 16:19
Ezüstérem Salgótarjánból! Miskolc Lions (kék-sárga) - fotó: 3100.hu

Jótékonysági Aréna Tornán vettek részt amerikai focisaink Salgótarjánban.

Az első mérkőzés a Miskolc Lions – Salgótarján Rascals/OE Panthers volt, melynek első touchdown-ját a miskolci Polyák Patrik szerezte, így lett 6-0 – az extra pont megszerzése nem sikerült. Ez maradt a félidei eredmény is, a második részben újfent egy futójáték eredményeként szerzett 6 pontot a miskolci Polyák Patrik, aki az extra pontot is megszerezte, így kettő perccel a vége előtt 13-0 arányú miskolci vezetést mutatott az eredményjelző, s ezt mutatta 20 perc leteltével is.

Miskolc Lions – Salgótarján Rascals/OE Panthers: 13-0.

 

Délután, a miskolci “házi összecsapáson” a Lions másodpercek alatt szerezte meg első pontjait; összesen 6+1-et. Nem kellett sokat várni a válaszra, lényegében a következő támadásból egyenlített a Renegades – két és fél perc alatt már 7-7-et mutatott az eredményjelző. Támadásról-támadásra születtek a pontok; a Lions válaszul újabb touchdown-t ért el, majd az extra ponttal módosította 7-14 az állást. Választámadás: válasz-touchdownt majd extra pontot követően 14-14 – és még mindig csak 5 perc telt el. A félidő végéig újabb pont már nem termett, a második játékrész elején újra fej-fej melletti pontszerzés volt látható, öt perccel a vége előtt 20-21-es állást mutatott az eredményjelző. Bár a pontok gyarapodásában nem mutatkozott meg a következő percekben de szép futójátékokat és eredményes védő-megmozdulásokat követhetett a közönség.

Miskolc Renegades (2) – Miskolc Lions: 20-21.

 

A lebonyolítási rendszer szerint a csoport elsők és csoport másodikok közötti meccsek győztesei az első három közötti körmérkőzések szereplői lesznek. Az első ilyen meccs szereplői a Miskolc Lions és a Vác Pandas voltak – az első félidő 14-0 arányú Lions vezetéssel zárult. A második félidőben is folytatódott a Lions-uralom, bár az utolsó másodpercekben a váciak szereztek “becsületből” egy touchdown-t. A miskolciak kerültek az első három közé.

Miskolc Lions – Vác Pandas: 22-6.

 

Bravúros Lions megoldásokkal és 6 miskolci ponttal indult a dobogós helyekért zajló körmérkőzések sora, az ellenfél az Eger Heroes volt. A hevesiek 6 perc után egyenlítettek egy szép passz-játékkal, majd az extra pontot is sikerült bevinni, így 6-7-re átvették a vezezést, amivel a félidőig ki is tartottak. A második félidő első felében sikertelen passzjátékot követően futójátékkal sikerült 6 pontot szerezni az egrieknek, majd futójátékkal lett meg az egy extra pont is: 6-14. Kétharmad pályát átívelő passzt követően kerültek touchdown-közelbe a Lions játékosai, a pontszerzés végül már egészen közelről sikerült. Az extra kísérletre megkockáztatták a két pontot a miskolciak, amit egy szép passzjátékkal abszolváltak, így szűk három perccel a vége előtt egyenlőt (14-14) mutatott az eredményjelző. Szebbnél szebb megoldások következtek, gyors válasszal, egy majd egész pályás passzal léptek előre a Lions játékosai, akik plusz eggyel növelték 14-21-re előnyüket másfél perccel a lefújás előtt. Izgalmas végjáték következett, jellemzően a Lions nyomása alatt, de az eredmény már nem változott.

Miskolc Lions – Eger Heroes: 14-21.

 

Utolsó meccs, mely a második hely sorsáról döntött a Budapest Giants és a Miskolc Lions között. Elsőre majdnem egy egész pályás touchdown-nal indított a Giants, de aztán megébredt Lions és a harmadik próbálkozásnál megfoszotta a támadás lehetőségétől a budapestieket. A miskolciak támadásából sikerült a felezővonalon túlra futni, majd onnan az első próbálkozásból majdnem touchdown-t elérni a korábban begyűjtött két pontra. Másodikra – egy yardról – már összejött, az egypontos extra kísérletből azonban visszahordott a Giants és 2-8-ra szépítettek a fővárosiak. A Giants támadása ezt követően folyamatosan eredményes volt, szépen lahadtak előre, majd egy beíveléssel 8-8-ra jöttek fel, az extra ponttal pedig a vezetést is átvették 9-8-ra – így zárult az első félidő.

Egyből, elsőre az ellenfél térfelének közepén termett a Lions a második félidő első játékából, majd a touchdown is meglett. Rizikó volt benne, de muszáj volt kétpontos extra pont próbálkozással megindulni a Lionsnak, ami sikerült, így 9-16-ra léptek el. Bár eredményesen és gyorsan jött előre a Giants támadása, a negyedik próbálkozást egy indokolatlan durvaság miatt megismételhették 2 yardról. Innen már nagy volt a nyomás és sikerült megszerezni a touchdown-t, majd azt követően a Giants is kétpontos extra mellett döntött, ami azonban nem jött össze. Fordulásból elsőre touchdown-t ért el a Lions, így az 1 pontos előnyt 7-re hízlalták két perccel a vége előtt, majd 8-ra a sikeres extra ponttal. Egy touchdown és egy sikeres kétpontos extra kellett volna innen a Giants csapatának az egyenlítéshez, ez azonban már – minden igyekezet ellenére- nem sikerült.

Budapest Giants – Miskolc Lions: 15-23.

 

Forrás: 3100.hu

 

További információk

MEAFC SZAKOSZTÁLYOK
Kosárlabda szakosztály Kézilabda szakosztály
Labdarúgó szakosztály Úszó és vízilabda szakosztály
Amerikai futball és Cheerleading szakosztály Röplabda szakosztály
Tájfutó szakosztály Tenisz szakosztály
Tollaslabda szakosztály Asztalitenisz szakosztály
Bridzs szakosztály
MEAFC SZAKOSZTÁLYOK MEGNYITÁSA
Kosárlabda szakosztály Kézilabda szakosztály Labdarúgó szakosztály Úszó és vízilabda szakosztály Amerikai futball és Cheerleading szakosztály Bridzs szakosztály
Röplabda szakosztályTájfutó szakosztály Tenisz szakosztály Tollaslabda szakosztály Asztalitenisz szakosztály
Ez a weboldal sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információk