Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U20

Fiatal és nagyon fiatal miskolci kosarasokért szoríthatunk!

A MEAFC-Miskolc U-20-as kosárlabda csapata 7 győzelemmel és 5 vereséggel a tabella 7. helyéről várja a folytatást. A bajnokság második köre előtt Tóth Gábort, a miskolciak edzőjét kérdeztük eddigi tapasztalatokról.

Úgy alakult az első kör, ahogy előzetesen tervezni lehetett?

Felemás érzésem van az eddig eltelt időszakkal kapcsolatban, mert véleményem szerint több van ebben a csapatban. Az eddig mutatottnál mind eredményességben, mind a mutatott játékban többre hivatott a gárda. Sajnos becsúszott egy-két váratlan vereség is, olyan csapatoktól, akiknél meggyőződésem, hogy jobbak vagyunk. Ám az is tény, hogy játékosaim többsége nehezen, hullámzóan, vagy egyáltalán nem az elvárt módon vette fel a bajnokság sebességét. 

Nem az eredményesség, hanem az egyéni fejlődés volt az U-20-as gárda bajnoki célja. E téren hogyan teljesítettek a játékosok?

Mindenképpen a fiúk fejlődésén van a hangsúly, az eredmény mondhatni másodlagos. A csapatot két részre lehet osztani: a társaság egyik fele a felnőtt csapattal edz, a másik fele viszont a jóval fiatalabb junior csapat tagjaiból áll. A fiatalokat próbálom minél többet játszatni, hiszen ők még csak most “ízlelgetik” az ilyen erősségű meccseket, a felnőtt keret tagjainak pedig a jó formába lendülés, a rutin és a pályán nélkülözhetetlen magabiztosság megszerzése lenne a cél. Utóbbira az NB I-es játékpercek kiharcolása miatt is óriási szükség volna szinte mindenkinek. Sajnos, eddig nem lehetek teljesen elégedett, mert ugyan mindenkinek akadtak jó meccsei, de tartós vezérszerepet eddig Szanyi Robi tudott csak felmutatni. Ebben mindenképp előre kell lépnünk a jövőben, mert vannak erre alkalmas játékosaink… nem is egy. 

Tehát a csapat fele a felnőttek között is folyamatosan pályára lép, a másik fele pedig még junior korosztályú.  

Az U-18-as játékosaink korosztályos csapatukban a Kiemelt Bajnokságban, tehát az ország legjobb utánpótlás bázisai ellen vitézkednek, így folyamatosan a megfelelő terhelés és sebesség éri őket. Természetes, hogy bőven kapnak játékpercet – akár az eredmény kárára is – az idősebbek között, mert csak így szokhatják meg a nagyobb erőt és sebességet, amit reméljük, hogy a saját korosztályukban is hasznosítani tudnak. Célunk nem bajnokság megnyerése, hanem hogy minél több miskolci nevelésű játékos kapjon lehetőséget, akik a jövőben az NB I-es csapatnál is számításba jöhetnek. Ez motivációt kell, hogy adjon a komplett utánpótlásunknak. 

Milyen jövőképet látsz a bajnokság második fele előtt? 

A bajnokság második felében is ezeket az elveket tartjuk szem előtt, hiszen ez a csapat még évekig együtt játszhat az U-20-as bajnokságban, illetve akár erősebb versenysorozatban is. A felnőtt csapat keretét a továbbiakban is minél több saját nevelésű játékossal szeretnénk feltölteni és akkor még nem beszéltem a rendkívűl eredményes egyetemi csapatról, ahol szintén fontos szerepet kaphatnak többen is ebből a csapatból. 

Várható a Bonyhád elleni hazai nyitányon nézőcsúcs?

Remélhetőleg sok néző marad kint a felnőttek mérkőzése után is. Eddig körülbelül 100 néző volt a csúcs U-20-as meccsünkön, ezt lehetne megdönteni.  Lesz még egy Nyíregyháza elleni elmaradt idegenbeli találkozónk is, ám január 11-én, azaz jövő pénteken a Bonyhád csapatát fogadjuk a Körcsarnokban. Őket idegenben magabiztosan legyőztünk, ám nem csupán egy jó rajt lenne fontos, de a hátralevő mérkőzéseinken jó és látványos játékkal szeretnénk szurkolóinknak meghálálni az eddig bizalmat.