Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Győzelem a presztízs mérkőzésen!

2017.11.18-én 18:00-kor a férfi röplabda NB II keleti csoportjának hatodik fordulójában csapatunk a PSE Debrecen vendégeként lépett pályára.

A két gárda alaposan ismeri már egymást, hiszen az évek során többször is megküzdöttek egymás ellen a Regionális bajnokságban. Így egy igen izgalmas mérkőzésnek ígérkezett ez a találkozó.

Az első szett nagy csatát hozott a két gárda között. Hol az egyik hol a másik csapat tudott meglépni a másiktól ez egészen a végjátékig így ment. A végjátékban csapatunk akarata érvényesült és az összpontosításnak és stabil nyitásfogadásnak köszönhetően a 21:25 arányban győzedelmeskedtünk.

A második játékrészben a kilátogató nézők hasonló forgatókönyvet láthattak, mint az elsőben. A játékrész felében Bacsó mester feladót váltott és Barócsi helyére Nagy állt be. Ebben a szettben is egységesebben és jobban küzdő csapatunk diadalmaskodott. 22:25

A harmadik szettben már abszolút uralta a játékot csapatunk. Így edzőnk ismét cserére szánta el magát Germuska helyett Busák, míg Surányi helyett Varga szállt be a játékba. Csapatunk ebben a felállásban is magabiztosan uralta a játékot és nem is fért kétség hozzá, hogy ezt a szettet és vele a mérkőzést megnyerik. 17:25

Bacsó István edző a mérkőzés után elmondta: ,,A csapat a mérkőzést végig kézben tartva szerezte meg a győzelmet. Külön öröm, hogy a csere játékosok is lehetőséget kaptak éles helyzetben. Debrecennek a továbbiakban sok sikert kívánok.”

PSE Debrecen-MEAFC 0:3 (-21,-22,-17)

MEAFC kezdő: Csizmadia, Kiss, Bagó, Germuska, Surányi, Barócsi.

Csere: Szántai (liberó), Varga, Busák, Nagy

Edző: Bacsó István

A bajnokság következő felvonásában Budapestre látogat csapatunk. Ahol a MAFC-BME U21-es csapatával mérkőzünk meg!

Ideje: 2017.11.26 12:00

Helyszín: Budapest XI., Bertalan Lajos utca 4-6.

Minden kedves szurkolót szeretettel várunk!