Kosárlabda NB2,  Kosárlabda szakosztály

Győztes ceglédi nyitány!

Határozott idegenbeli teljesítménnyel rajtolt a csapat.

A késő esti mérkőzésre egy kigyulladt munkagép okozta útzár miatti a tervezettnél kicsit később érkezett meg a MEAFC. Az első negyed álmos kezdése a hazaiaknak kedvezett. Sikeres büntetőikkel – Takács ötöt is értékesített – sokáig tartották a lépést. A vendégek játékát egy utolsó másodperces Drahos-tripla terelte a helyes sebesség irányába (17-21).

A folytatásban jó védekezésből indulva Hamza két hármassal, Tóth G. és Kiss pedig remek betörésekkel növelte a miskolci pontok számát. A sok cserével forgatott MEAFC mindkét térfelet uralta, így a nagyszünetre húsz pontos előnyüket mutatta az eredményjelző tábla (28-48).

Fordulást követően továbbra is remekül „folyt a labda”. Drahos és Tóth Tamás is szemfüles passzokkal vétette észre magát. Amíg azonban a végül tíz gólpasszal záró irányítónk Fazekast és Hamzát találta üresen a palánk alatt, addig centerünk Bene Szilárdot lepte meg egy hosszú, pattogós átadással. Mentségére szóljon, hogy edzőnket valóban senki sem fogta (39-75).

Az utolsó negyedben Radányi és Szepesi támadta erőteljesen és eredményesen az erejével teljesen elkészült hazai csapat gyűrűjét, így – bár a száz pont nem lett meg – első rájátszásos mérkőzésén magabiztos, harminchárom pontos sikerrel zárt a továbbjutás felé nagyot lépő MEAFC (62-95).

Folytatás pénteken a DEAC otthonába.

Cegléd – MEAFC 62-95 (17-21, 11-27, 18-27, 16-20)

NB II Keleti csoport rájátszás, 1. forduló. Cegléd, Városi Sportcsarnok.

Vezette: Jakab, Arató, Simon.

Cegléd: Rezák (14), Takács (12), Kalmár (3/3), Rácz Zs. (4), Szollár (16/3). Csere: Rácz G. (8/6), Gedei (3/3), Lázár (2), Dobozy.

MEAFC: Drahos (12/6), Szepesi (9/3), Tóth G. (9/3), Szojka (6), Fazekas (15). Csere: Hanza (20/9), Radányi (10), Kiss (7), Tóth T. (4), Takács (3). Edző: Bene Szilárd.

Bene Szilárd, vezetőedző: A védekezésünk folyamatosan javul, ezen a mérkőzésen is jól működött, így fokozatosan felőröltük ellenfelünket. A padról beszállók is jól teljesítettek, ezáltal végig magas fordulatszámon tudtunk játszani. Kezdésnek nagyon jó volt, ezt a formát kell átmentenünk jövő péntekre is.