Labdarúgó szakosztály

Három U-18-as játékosunk is meghívást kapott a futsal válogatott szeptemberi összetartására

A közelmúltban alakult U18-as futsal csapatunk körülbelül egy hónapja kezdte meg a felkészülését a szeptember végén kezdődő bajnokságra. Az érintett együttesünk az U18-as korosztályú NB1-es bajnokság keleti csoportjában kezdi meg majd a szereplést jövő vasárnap.Habár még a szezon a felkészülési szakaszban tart, három játékosunk Ambrus Zsombor (a képen balra) Dlehány Bence (a képen középen) és Molnár Szabolcs (a képen jobbra) meghívást kapott Frank Tamás szövetségi kapitánytól és stábjától a szeptember 18-án Debrecenben megrendezésre került válogatott összetartásra.Az összetartás célja, a következő évi nemzetközi porondon is szereplő magyar válogatottba bekerülő játékosok kiválasztása volt. A játékosok két edzésen. egy közös ebéden és egy videoelemzésen vettek részt. Hogy a szövetségi kapitány a továbbiakban is számít-e rájuk ez a közeljövőben kiderül. Tekintsünk egy kicsit arra a csapatra, ahonnan ez a három játékos valójában kikerült. U18-as futsal csapatunk a nyáron alakult, amelyet az idei évben strandlabdarúgó csapatával magyar bajnokságot nyerő Cservenyák Ádám vezetőedző irányít majd. Az edző elmondása szerint, egy kb. 20 fős kerettel készülnek, amelyből minden mérkőzésre a legjobb formában lévő játékosok kerülnek majd be a 12 fős keretbe. A játékosok a borsod megyei magasabb osztályú focicsapatokból lettek kiválasztva technikai képességeik alapján, amely egyesületeknél engedélyezett a játékosoknak a futsalt.  Újdonsült csapatunk Szeptember 29-én Mádon kezdi meg a szereplését, majd hazai környezetben a második fordulóban a Vácot fogadjuk. Csapatunk további szerepléséről rendszeresen beszámolunk.