Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Hazai győzelemmel folytatta a MEAFC!

A nagykőrösiek keményen tartották magukat, de végül miskolci siker született.

Timkó hárompontos kosara avatta fel tétmérkőzésen a felújított Körcsarnokot, majd Galló büntetőjét Drahos vonalas távolija követte. A vendégek Mácsai pontjai révén visszavették a vezetést, így szükség volt Galló duplájára, majd Szögi triplájára, hogy kicsit megnyugodjanak a picit izgulós miskolci kedélyek. Molnár hármassal egalizálta az eredményt, majd Szögi pillanatai következtek. A remek fordulatszámon pörgő játékmester (28/9 pont, 9 kiharcolt fault, 41 VAL) kosaraival és gólpasszával távolodni látszott a házigazda (19-11). A negyed végére jobban figyelt a kőrös, akik Kónya utolsó pillanatos duplájával öt pontra közeledtek (21-16).

Klasszikus „felelgetőssel” folytatódott a mérkőzés, hiszen majd minden támadás kosárral fejeződött be. Hazai részről Máté pontjai érkeztek, amit a vendég óriás, Dobos másolt kicsit közelebbről. Következett Drahos zsinórban szerzett 7 pontja, majd újabb 6 Mátétól, ám a különbség változatlanul döntetlen környékén pihent. Mivel Szögi másfél perccel a félidő vége előtt szerzett türelmes hármasát nem követte újbb kosár, így pont ekkora előnnyel zárult az első két felvonás (45-42).

Fordulást követően nem igazán találta a ritmust a MEAFC, így egy könnyed 2-10-es szakaszt repesztett az alacsony szerkezetben is otthonosan mozgó vendég csapat (47-52). Ahogyan az többnyire lenni szokott, jót tett a hazai időkérés, újult erőre kapott a Miskolc: kilenc pont érkezett fehér mezben, nulla pirosban (56-52). Hátradőlni nem tudtak Lippaiék, mert a sűrűn forgatott Nagykőrös igazából idén is teher nélkül játszhatott, és tették mindezt idén is eredményesen. A negyed végére nagynehezen összekapart hazai előnyt Kónya és Fehér ismét eltüntették (63-63).

Máté szép tempóját Fehér Ádám távolija feledtette, amit Drahos gól jó plusz egyes kombinációja követett azonnal. Tóth azonban két büntetőjével gondosodott arról, hogy a tábla ismét döntetlent mutasson (68-68).

Kicsit összeszedte ekkor csapatvédekezését a MEAFC, aminek elől is lett eredménye. A lepattanókból és szerzett labdákból egy igazán látványos 9-0-s szakasszal lett gazdagabb az egyre hangosabban szurkoló hazai publikum (77-68). Tóth ziccerére Galló és Szögi is az utolsó másodpercben felelt bravúrosan, így bő egy perccel a vége előtt gyakorlatilag eldőlt a találkozó (82-70). Dobos kosarai és Szögi büntetői még utat találtak a gyűrűkbe, ám a MEAFC idei első hazai győzelmét egy remek Szögi-Drahos-Lippai útvonalon érkező tempó zárta le (88-74).

A folytatásban szerdán Hódmezővásárhelyen lép pályára a csapat, majd szombaton már ismét itthon fogadjuk a Tehetséges Fiatalok gárdáját. Mindent bele, Fiúk!

MEAFC – Nagykőrösi Sólymok KE 88-74 (21-16, 24-26, 18-21, 25-11)

NB I/B Piros csoport, 2. forduló.

Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 350 néző.

Vezette: Sallai István, Gergely Csaba, Domán István.

MEAFC: Szögi (28/9), Drahos (16/3), Kopasz (2), Galló (12), Timkó (5/3). Csere: Máté (12), Lippai (11), Orosz (2), Orliczki M., Szojka. Edző: hajdu Roland.

Nagykőrös: Tóth (16/6), Kónya (11/6), Fehér P. (7/3), Mácsai (6/9, Dobos (16). Csere: Fehér Á. (10/6), Molnár (4), Kocsis (2). Edző: Lakosa Zsolt.

Hajdu Roland, vezetőedző: Tudtuk, hogy a Nagykőrös veszélyes lehet, ahogy a 220 centis Dobos védése sem hétköznapi feladat. Az első három negyedben nem voltunk kellően agresszívak, de a végére feljavult a védekezésünk és az ellenfelet is felőrölte az addigi tempónk. Jó tanulság volt, szerdán Vásárhelyen hasonlóra számíthatunk, de folytatni akarjuk a győzelmi szériánkat.