Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Jobban pörgött, megérdemelten győzött a házigazda!

NBI/B kosárlabda 2019-2020 – MEAFC-Miskolc

A felcsillanó felzárkózást rendre visszverte a Vasas.

A több mérkőzés kihagyása után visszatérő Thorntonnal a fedélzeten érkezett a Miskolc, és az első negyedben nem is volt különösebb kivetnivaló a csapatok játékában. A hazaiakat Sólyom, a vendégeket Takács és Kozák B. repítette egy gólgazdag nyitány során. A vendégek vezetését végül Andrássy szemfüles belépéssel lopta el az utolsó pillanatokban (22-21).

Andrássy további három ponttal folytatta a lendületet, majd a félidőben hibázni képtelen Kelenföldi is rendre kiváló labdákat váltott pontokra. Bár a rutinos irányító, Moravcsik apró sérülés miatt ekkor a kispadon ült, a hazaiak nélküle is igen energikus betörésekkel operáltak, ráadásul sikeresen. Hiába bombázott be Takács két újabb hármast, és adott Thornton 6 szép gólpasszt, a Vasas szerzett megnyugtató előnyt a szünetre (48-40).

Bár nagyon akart, de mégsem találta a fogást a Miskolc. Leginkább védekezését tekintve maradtak le a fővárosiaktól, így hiába szerzett már kosarakat is Thonrton, a különbség nem csökkent, viszont tovább nőtt. Tovább nehezítette a MEAFC dolgát, hogy rövid rotációjukat Béres kipontozódása is nehéz helyzetbe hozta, a Vasas pedig három faultos kosarat szerezve begyűjtötte a harmadik negyedet is (72-59).

Lendületes játékot hozott a záró szakasz is, ahol a miskolciak mindent egy lapra feltéve igykeztek közelíteni, ám nyolc pontnál ziccert hibáztak, amit lélektani kosarral bosszult meg a remek formában játszó házigazda. A legvégén már csupán az egymás elleni különbségért folyt a küzdelem, amit a végig remekül célzó Sólyom triplája billentett el szintén a megérdemelt győzelmet elérő hazaiak oldalára (91-75).

Vasas Akadémia – MEAFC-Miskolc 91-75 (22-21, 26-19, 24-19, 19-16)

NB I/B Piros csoport 19. forduló, Budapest, Kánai út. 40 néző.

Vezette: Szilágyi Bálint, Földesi Ádám, Németh Patrik.

Vasas: Moravcsik (4), Boros (14), Radics, Andrássy (21/3), Kelenföldi (11/3). Csere: Sólyom (26/12), Debreceni (10), Steier (3/3), Kozma (2), Barócsi. Edző: Faragó Péter.

MEAFC: Takács (14/12), Kozák M. (8), Kozák B. (10), Thornton (23/3), Béres. Csere: Lippai (11), Szőke (5), Gadus (2), Asszú, Sándor. Edző: Drahos Gábor.


Drahos Gábor, vezetőedző: Túl nagy hátrányt görgettünk végig a nem kellően határozott 1:1 elleni véedekezésünk miatt, így rendre utat talált ellenfelünk a győztes pozíciókhoz. Játszottuk a saját játékunkat, sokszor nem is voltunk rosszak, ám a kellő átütő erő hiányzott nagyon nagyon nagyon hátul. Szerencsére nem kell sokat várni a következő fellépésig, ahol módunk adódik ennek a harci szellemnek a bemutatására.