Labdarúgó szakosztály,  MEFOB Egyéb

Jól kezdett a MEFOB címvédő!

Harmadik alkalommal indul a Miskolci Egyetem csapata a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Futsal Bajnokságon (Futsal MEFOB-on), ahol az első induláskor (2013) a döntőbe kerüléshez a hosszú utazás miatt lemaradtak (kiestek), majd második alkalommal (2014) az első éves tapasztalatok segítségével már bajnokok is lettek. Csapatsportágban az egyetem azelőtt majd 20 éve nyert utoljára MEFOB-ot. A tavalyi tanévben a fiú futsalosaink óriási csapatmunkáról, összetartásról tettek tanúbizonyságot a bajnokság egésze során. Külön ki szeretnénk emelni a szakosztály vezetőinek támogatását és nagyszerű hozzáállását, hiszen nélkülük a csapat nem jeleskedhetne ilyen eredményekkel.

Idén nem is kis kihívás elé állították a címvédő csapatunkat. Az eddigi oda visszavágós egyenes kiesési rendszert, ahol 2-2 mérkőzést játszottak különböző időpontokban (2 hazai /2 idegenbeli), felváltotta az, hogy egy napon kell lejátszani a csoportmérkőzést, vagyis egy napon két mérkőzést is és így lehet továbbjutni az egyenes kieséses szakaszba (középdöntő).

2015. március 4. 9:15-kor kisorsolásra került a mérkőzések beosztása, melynek sorrendje az alábbiak szerint alakult:

10:00-tól Miskolci Egyetem – Debreceni Egyetem
12:00-tól Eszterházy Károly Főiskola – Debreceni Egyetem
14:00-tól Miskolci Egyetem – Eszterházy Károly Főiskola

Már az első mérkőzés is szemet gyönyörködtető színvonalat képviselt. A két csapat küzdött, hajtott és meg sem állt a sípszókat és időkéréseket leszámítva. A végeredmény nem tükrözi azt a mentalitást és fegyelmezett játékot, amit a debreceniek képviseltek.  Méltó ellenfélként küzdöttek a hazaiak ellen, de ez nem volt elég a Miskolci Egyetemistákkal szemben.  Csapatunk 2-0-s vezetéssel vonulhatott a félidei pihenőre, a különbséget  a második játékrészben még 3-al sikerült növelni, ezzel kialakult a végeredmény:

Miskolci Egyetem 5 – 0 Debreceni Egyetem



A második mérkőzésre egy teljesen más, egy megviselt Debrecen állt fel.  A hazaiak ellen elszenvedett vereséget nem sikerült kiheverniük, sokat romlott teljesítménnyel játszottak és az Eger ezt teljes mértékben kihasználta.  Végeredmény:

Eszterházy Károly Főiskola 12 – 0 Debreceni Egyetem

Harmadik és egyben mindent eldöntő mérkőzésként az ME-EKF összecsapást láthattuk. A még reményektől teli pályára lépő egri csapatnak azonban nagy falatnak bizonyult a hazai gárda és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már a játék elején hátrányba kerültek.  Az egri csapat sem mindennapi focit mutatott be és számos ellentámadást vezetett, azonban ezek szerencsére csak veszélyeztettek és gól nem született belőlük, ellenben a miskolciakkal, akiknek sikerült értékesíteni a helyzetek nagy részét. Csapatunk 7-1-es vezetéssel mehetett pihenni a félidőben. Az első félidő megalapozta  a második játékrész eseményeit is. Így alakult ki a végső, nagyarányúnak mondható végeredmény:

Miskolci Egyetem 12 – 2 Eszterházy Károly Főiskola

Ezzel a dupla győzelemmel biztosította csapatunk a továbbjutást a középdöntőbe.

A csapat tagjai, akikre büszkék lehetünk:

Nótás Attila, Gergely Richárd, Kerényi Márk, Demeter Péter, Szabó Dávid, Huszti Dávid, Nagy Csaba, Boros László, Sulák László, Polényi Tamás, Czeglédi Márk, Boros Márton, 

Csapatvezetők:   dr. Havasi István, Sulák László 



Gratulálunk Fiúk és További Sok Sikert Kívánunk!