Röplabda szakosztály,  Röplabda U15

Két győzelem, egy vereség Nyíregyházán

Tatár Mihály U15 OGYB II. oszt. 3. forduló, ( középszakasz 1. forduló) – 2019. november 30., Nyíregyháza

Az alapszakasz után a középszakaszban is csoportunkban tudhatjuk a GLP Nyíregyháza csapatát, amellyel ismételten nehéz és fordulatos csatát kellett megvívni.  

A mérkőzésről összességében elmondható, hogy a hazai szabolcsiak nagy koncentrációval játszottak, mely a MEAFC-os fiúkról nem mondható el. Rengeteg egyéni hiba tarkította a játékunkat, amelyet nem tudott kompenzálni egy – két játékos kiemelkedő teljesítménye sem. Szoros csatában de sajnos alul maradtunk így az eredmény:

GLP Nyíregyháza – MEAFC 3 – 0

A 2. mérkőzés a Sülysápi SE csapata ellen zajlott. Az első mérkőzés nehézségeit és hibáit a hátunk mögött hagyva mindent a megbeszéltek alapján hajtottak végre a srácok nagyszerű győzelmet aratván.

MEAFC – Sülysápi SE  3 – 0

A 3. mérkőzésen a Mesise alakulatával mérkőztünk meg.

A nap végére felszabadultan, jókedvűen léptek pályára játékosaim. Főként azok kaptak játék lehetőséget akik a előző mérkőzéseken nem vagy csak néhány pont erejéig erősítették a csapatot a pályán. 

MESISE – MEAFC 0 – 3

A tornán résztvevő játékosok: Szabó Péter Gergő, Bendik Kistóf, Bónis Balázs, Fábián Kristóf, Kis Gergő Zalán, Gulyás Bence János, Lukács Bence, Bálint Kristóf Mátyás, Tordai Bence, Mitruska Márton, Szabad Milán.

Edzők: Obbágy Zsuzsanna, Varga László Mihály

Köszönjük a kilátogató szurkolóknak a biztatást és szurkolást!