Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Kettős győzelmével a 7. helyen végzett a MEAFC!

Homoki dupla-duplával, Cole-Brinson tripla-duplával zárta a Nagykőrös elleni visszavágót, s egyben a szezont is!

Sikeres távoli dobások vendég részről, és sima zicerek a hazai oldalon. A nagykőrösi oroszlánbarlangban igen látványos első negyedet produkáltak a csapatok, ám a MEAFC Cole-Brinson vezetésével valamivel végig eredményesebb maradt (24-29).

Orosz, Szepesi és Takács is remekül érkezett a „mérkőzésbe”, így a többnyire magas emberek nélkül felálló házigazda a félidőre sem tudott közel kerülni a mozgékony és eredményes miskolciakhoz (38-54).

Várható volt, hogy kiváló hangulatot teremtő közönsége előtt mindent megpróbálnak majd a sólymok, ám a Molnár vezette hajrát Cole-Brinson extra dobásai, vagy gólpasszai rendre visszaverték. Az amerikai játékos végül tripla-duplával zárta a meccset (39 pont, 12 lepattanó, 10 gólpassz), ám Lippai szép megoldásaival sem tudott mit kezdeni a vendéglátó, így a távolság sem csökkent a csapatok közt (63-79).

Az utolsó negyedben is több triplával indított a vegyes védekezésre váltó hazai csapat, ám a vendégek győzelme igazából nem forgott veszélyben. A remekül játszó Homoki jó belépéseivel újabb pontokat, védő oldalon pedig fontos lepattanókat szerzett. A mérkőzést dupla-duplával (15 pont, 10 lepattanó) befejező miskolci fiatalember aznapi teljesítményéhez méltó módon – egy Drahos által a palánkra feltett labda bezsákolásával – zárta le a találkozót, egyben az idei NB I-es szezont is (82-96).

A Nagykőrös elleni kettős sikerrel így a MEAFC szerezte meg a bajnokság 7. helyét.

Nagykőrösi Sólymok – MEAFC 82-96 (24-29, 14-25, 25-25, 19-17)

NB I/B Piros csoport rájátszás a 7. helyért, 2. mérkőzés.

Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola.

Vezette: Fodor Attila, Rácz Zsolt, Varga-Záray Kata.

Nagykőrös: Lakosa (10/3), Tóth (16/6), Molnár (21/18), Fehár P. (16/6), Candido (12). Csere: Mácsai (7/3), Kónya, Szablics, Petrás. Edző: Lakosa Zsolt.

MEAFC: Orliczki M., Drahos (6/3), Cole-Brinson (39/18), Kopasz (2), Lippai (10). Csere: Homoki (15), Takács (9/3), Szepesi (5/3), Orosz (3/3), Timkó (3), Orliczki B. (2), Béres (2). Edző: Walke Károly.

Walke Károly, vezetőedző: Szép és megérdemelt zárása volt a bajnoki szezonunknak ez a győzelem. Rengeteg nehézségünkre visszagondolva elégedettek lehetünk a 7. helyezéssel. Köszönöm a játékosaim komoly hozzáállását!