Kézilabda szakosztály

Kézilabda szakosztály összefoglaló 2014

A szakosztály csak női szakággal működött a 2014-es évben, a tagok döntően a Miskolci Egyetem hallgatói voltak. Az utánpótláskorú női játékosaink felkészítése és versenyeztetése az elnyert Tao támogatásnak köszönhetően színvonalas körülmények között történt. A hallgató játékosaink elindultak a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokságban. Sajnos a lebonyolítás továbbra is kupa rendszerű, nem pedig bajnoki, területi alapon sorsolnak össze minket a selejtezőben, ahol oda-visszavágó alapján dől el a továbbjutás sorsa. Az első fordulón továbbjutottunk, de a második fordulóban kiestünk, nem jutottunk a 4-es döntőbe.   Csapatunk még mindig nem tudja felvenni a versenyt azon intézményi csapatokkal, ahol sportszakos képzés van.

Az egyetemi bajnokság nem biztosít kellő számú versenyzési lehetőséget játékosaink számára, ráadásul a már végzettek, nem utánpótláskorú játékosaink nem is tudnak indulni rajta, ezért szakosztályunk évek óta, egyre eredményesebben versenyzik a megyei bajnokságban. A 2013/2014-es megyei női bajnokságban szereplő női együttesünk a bronzérmet szerezte meg, így bizakodva várhattuk a következő szezont. A 2014/2015-ös megyei női bajnokságot egy szakmailag felkészültebb és egységesebb csapat kezdte, köszönhetően annak a szakmai munkának, amelyet Solymosi Tamás edző irányításával végeztek a lányok. Ez meg is hozta az eredményét, hisz a téli szünet után 2015-től az első helyen folytatják a bajnokságot.

A Miskolci Egyetem férfi csapata kizárólag a MEFOB küzdelmeiben vett részt, esetükben nem voltak rendszeres edzések.

A két csapatot – női és férfi – összehasonlítva egyértelműen az látszik, hogy amennyiben van egy IGAZI CSAPAT, amely egységként tudja magával húzni az egyéneket, akkor működik a csapat, akkor tudnak edzeni és akkor igénylik a szakmai háttérmunkát is, amelyet a MEAFC képes megadni. Amennyiben mindezek hiányoznak, nem lesz csapat, amely kiálljon egymásért és az ellenfelek ellen hétvégente.