Kosárlabda szakosztály

Kosárlabda edzőtábor, Szentlélek, március 13-16.

Kosárlabda utánpótlás játékosainknak ismét sikerült eljutniuk Szentlélekre, szezonközi edzőtáborba. A helyszín ismerős volt, hiszen ősszel már jártak a Bükk e festői szépségű helyén. A 725 m-es tengerszint feletti magasság, a változatos terepviszonyok és a vendégház felszereltsége most is remekül szolgálta a felkészülésüket.

A fizikai felkészítés mellett nagy hangsúlyt kaptak a csoportos foglalkozások, ahol az egymás minél alaposabb megismerésén túl a csapategység építése volt a legfőbb cél. Kisebb-nagyobb csoportokban olykor vicces, máskor komolyabb feladatokat kellett közösen megoldani.

Az időjárásra sem lehetett panasz, hiszen  az edzőtábor hétvégéjén köszöntött be a tavasz, így a szabadban, edzéssel ünnepelték kosarasaink március 15-ét.

A Szentlélek Vendégház személyzetnek ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a baráti fogadtatásért és a rugalmasságukért.