Kosárlabda szakosztály

Kosárlabda évadzáró ünnepség

Még december végén – egy szponzori támogatásnak köszönhetően – tartott évadzárót a MEAFC kosárlabda szakosztálya, amelyről most kívánunk röviden beszámolni. Az egyesület és a szakosztály vezetői régóta keresték a lehetőségét az elért sporteredmények és fejlesztések megünneplésére, mind a játékosok, mind fejlesztésekben részt vevő vezetők, edzők és támogatók felé történő köszönetnyilvánításra.

Mint ismeretes, 2012/2013-as bajnoki szezonban a MEAFC kosárlabda csapatai egyaránt megnyerték a férfi NBII-t, a női Kelet Ligát és a férfi megyei bajnokságot, de helytálltak a férfi és női Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságban is. A 2013/2014-es szezontól pedig tovább növekedett a különböző bajnokságokban versenyző csapatok száma, egy második, döntően egyetemistákból álló csapatot neveztünk a férfi NBII-be, biztosítva a szakmai fejlődést a tehetséges fiatalok számára.

Az évadzárón dr. Fazekas Csaba szakosztályvezető köszöntötte a vendégeket, Rakaczki Zoltán elnök és Prof. Dr. Barkai László tanárelnök egyaránt beszédet mondott, de jelen volt az Elnökség több tagja is.

Kiemelendő és további optimizmusra ad okot, hogy az évadzárón számos támogató, szponzor cég vezetője vagy képviselője vett részt, értékelve az egyesületben és az egyesület kosárlabda szakosztályában folyó munkát.

Gratulálunk mind a játékosoknak, mind Bene Szilárd és Lőrincz István edzőknek, Szaniszló Sándor technikai vezetőnek és dr. Fazekas Csaba szakosztály vezetőnek a kiváló eredményekért, munkáért! Hasonló sikereket kívánunk a 2014-es évre is!