Kosárlabda szakosztály,  MEFOB Kosárlabda

Kosárlabda MEFOB helyosztó tornák

A férfiaknál az ELTE-BEAC, a nőknél az USC Szeged csapata nyerte a helyosztó tornát.

A 2012/2013. tanévi Kosárlabda MEFOB 5-8. helyezéseiért küzdöttek a csapatok április 19-21. között Miskolcon, a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club szervezésében. A férfiaknál a rájátszás versztesei játszottak körmérkőzést, és már két forduló után eldőlt, hogy a BEAC csapata nyeri a helyosztó tornát és vesz majd részt május 17-én, a 9. helyen végzett SMAFC csapatával együtt, egy hazai rendezésű nemzetközi egyetemi kosárlabda tornán. Ugyanakkor a maradék 3 hely sorsa az utolsó mérkőzés utolsó negyedéig teljesen nyitott volt.

A lányoknál az alapszakasz helyezései alapján történt a keresztjáték párosítása, és a párharcokból győztesen kikerülő USC és NKE DSE csapatai játszották a döntőt, amit végül a szegediek nyertek, 58-50 arányban.

Bajnokságban elért helyezés a férfiaknál:

  1. BEAC (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
  2. MEAFC (Miskolci Egyetem)
  3. VE SC (Pannon Egyetem)
  4. Olaj KK (Szolnoki Főiskola)

Bajnokságban elért helyezés a nőknél:

  1. USC (Szegedi Tudományegyetem)
  2. NKE DSE (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
  3. MTE SE (Semmelweis Egyetem)
  4. MEAFC (Miskolci Egyetem)

Legjobb férfi pontdobó: Takács András, VE-SC (Pannon Egyetem) 93 pont

Legjobb női pontdobó: Balogh Júlia, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 45 pont