Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Legyőztük a tavalyi bronzérmest!

Hosszabb és lelkesebb kispadunk belehajszolta csapatunkat a – szinte teljesen átalakult Salgótarján elleni – győzelembe!

Remek előjelekkel várta a hazai csapat a Salgótarján elleni mérkőzést, hiszen Orosz mellett Fazekas is új cipőben debütált a Körcsarnok talaján.

Csapai révén a vendégek szerezték az első duplát, mégis ellenállhatatlanul kezdett a MEAFC. Négy perc elteltével mind az öt kezdő játékos neve ott virított a pontfelelősök listáján. Külön öröm a miskolci szurkolóknak, hogy derék kosarasaink mindezt jó védekezéssel, remek sebességgel és önzetlen lelkesedéssel vitték véghez (13-4). Időkérés után a liga jelenlegi pontkirálya, az amerikai Moore gyorsan berámolt 8 pontot, amihez büntetőkből további vendég egységek érkeztek, így – köszönhetően a hazai megtorpanásnak – a nógrádiak előnyhöz jutottak (15-17). Drahos és Szojka príma összjátéka után végül Kopasz Márton remek negyed végi betörése invitálta vissza Borsodba a vezetést (20-19).

„Ha már visszajött az előny, maradjon is itt!” – szólt a hazaiak harci indulója, így két lapáttal feljebb kapcsolt a MEAFC. Máté és Szögi középtávolról, Orosz és Takács pedig messziről volt eredményes úgy, hogy közben nyolc ponton tudtuk tartani az ellent. Szöginek a mellett, hogy remekül lassította az addig ördöngősen mozgó – de ebben a negyedben csak 1 pontig jutó – Moore-t, még arra is volt ideje, hogy az utolsó hazai támadásnál póstázza Endrésznek a mérkőzés álompasszát (46-27).

A harmadik negyed feléig gyakorlatilag állandósult a húsz pontos hazai vezetés. Moore azonban úgy tűnt, rápihent erre a szakaszra, így az amerikai újra belelendült a pontgyártásba. Tizenegy dobott egysége, és a rengeteget kapkodó hazai játék okán nagyon kellettek Drahos hármasai, és Szepesi jó büntetői ahhoz, hogy ennyit mutasson a tábla (62-49).

Két, támadásban elkövetett hazai hibát „természetesen” két védekezési követte, s máris 5-tel beljebb került a Tarján (62-54). Az izgalmakat elkerülendő Drahos lépett a frontvonalba. Frissen mozgó irányítónk előbb labdaszerzés után jeleskedett, majd Galló – fogalmazzunk úgy, hogy – rafinált passzából lőtt hármast, s máris 5-tel kijjebb került a Tarján (67-54). Szabó három pont, Moore kettő, így máris 5-tel beljebb került a Tarján (67-59). Folytathatnánk a sormintát, de nem tesszük. Kétpercnyi felelgetés után Máté és Szojka lepattanóival (kilenc ill. tizenkettő), Szögi és Drahos eredményes elszántságával (30 pont és 13 assziszt a közösbe) és az ismét energikusan támadó Lippai helyezkedésével végül sikerült megtörni a kevesebb embert forgató, így egyre inkább fáradó salgótarjániakat. Hogy az utolsó 1:47 se menjen kárba, arról Kopasz gondoskodott. A miskolci születésű, de tiszaújvárosi-egri-kecskeméti-óbudai nyomvonalon idén érkezett egyetemista fiatalember ennyi idő alatt is képes volt berámolni 7 hasznos pontot csapatának, így alakítva ki a legvégére a legnagyobb differenciát (90-67).

A MEAFC helyenként hullámzó játékkal ugyan, de teljesen megérdemelten aratta újabb győzelmét a látványos produkciókkal fűszerezett találkozón.

Folytatás két hét múlva a MAFC II otthonában.

MEAFC-Salgótarjáni KSE 90-67 (20-19, 26-8, 16-22, 28-18)

NB I/B Keleti csoport, 3. forduló. Miskolc, Egyetemi Körcsarnok.
Vezette: Gyuris Péter, Vida József, Józsa András.

MEAFC: Szögi (11), Drahos (19/12), Máté (8/3), Endrész (6), Lippai (15). Csere: Kopasz (9), Szojka (9), Orosz (5/3), Szepesi (4), Takács (3/3), Galló (1), Fazekas. Edzó: Bene Szilárd.

Salgótarján: Moore (32), Mucibabic (5/3), Szabó (5), Csapai (15), Béres (2). Csere: Blaskovits (5), Tóth (3), Debreceni. Edző: Molnár István.

Bene Szilárd, vezetőedző: Olyan keményen kezdett a Tarján, amilyenre számítottunk, de a második negyedben sikerült először megnyernünk a meccset. Szünet után kiengedtünk, majd az utolsó negyedben másodszor is megnyertük a találkozót. A játékunk fejlődik, de még mindig hullámzó, tovább kell javulnunk.