Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Magabiztos siker a Szolnok ellen!

2017.12.02-án 16:00-kor a férfi röplabda NB II keleti csoportjának nyolcadik fordulójában csapatunk a Szolnoki Röplabda Akadémia vendégeként lépett pályára.

A mérkőzés első szettjében csapatunk villámrajtot véve lépett el a hazai együttestől. Busák magabiztos és eredményes nyitásainak és a megfelelő összpontosításnak eredményeképpen csapatunk nyerte az első felnovást. 19:25

A második felvonásban csapatunk továbbra is irányította a játékot. A lelkes hazai gárda nem tudott fogást találni a végig magabiztosan játszó csaptunk ellen. Így ez a játékrész is MEAFC győzelemmel zárult. 16:25

A harmadik játékrész hozta a legszorosabb csatát. Ekkorra már csapatunk kissé fejben kiengedett és pontatlanabbá vált játékunk. Míg a hazaiak lelkesedése nem hagyott alább. A játékrészt és vele a mérkőzést egy szoros szettben végül a nagyobb rutinnal rendelkező csapatunknak sikerült megnyerni. 24:26

Bacsó István edző a mérkőzés után elmondta:,, A játék képe az erőviszonyoknak megfelelően alakult, pozitív változásként éltük meg a szoros állásoknál a mentális javulást és a koncentráció fenntartását. Gratulálok a csapatomnak a sima győzelemhez.”

Szolnoki Röplabda Akadémai-MEAFC 0:3 (-19,-16,-24)

MEAFC kezdő: Nagy, Surány, Germuska, Busák, Kiss, Klein

Csere: Szántai (liberó), Barócsi

Edző: Bacsó István

Csapatunk most egy hét pihenőre megy. Az év utolsó mérkőzését a Kecskeméti RC U21-es csapata játssza csapatunk hazai környezetben.

Ideje: 2017.12.16. 17:30

Helyszín: Miskolci Egyetem, E/4-es kollégium tornaterme

Minden kedves szurkolót szeretettel várunk!

A belépés díjtalan!