Röplabda NB1,  Röplabda szakosztály

Magabiztos siker Gyöngyös ellen és alapszakasz győzelem!

A bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában a Gyöngyösi RSE csapatát fogadtuk a mögöttünk hagyott szombaton.

A mérkőzést csapatunk végig kézben tartotta és abszolút uralta a mérkőzést. Így az első szettet 25:12-re hozta csapatunk. A következő szettre Bacsó mester felküldte a pályára Surányi helyett Vargát, míg Nagy helyett Gönczit feladó poszton, valamint Kozsla helyett Klein lépett pályára center pozícióban. Ebben a felállásban sem okozott problémát a Gyöngyösi csapat így ezt a játékrészt is magabiztos győzelemmel zárta csapatunk. 25:14

Az utolsó szettben Boronkay is a pályára került Kiss helyett, valamint szélső ütő pozíciókba Surányi és Kozsla kerültek vissza a pályára. Ez a szett szorosabbra sikerült mint az előző kettő, de a végjátékban jobban koncentráló csapatunk ezt is behúzta (25:23) és vele együtt a mérkőzést is.

Bacsó István nyilatkozata: ,, Örülök, hogy elsőként zártuk az alapszakaszt, és az élről várjuk a rájátszást. Örülök annak is, hogy a juniorokkal is sikerült győzni ezen a napon, és jól kiegészítették a felnőttjátékosokat. Gratulálok a csapatnak, készülünk a rájátszásra. ˇ’’

NB II Keleti csoport 14 forduló

MEAFC-Miskolc – Gyöngyösi RSE 3:0

MEAFC-Miskolc: Bagó, Nagy, Kiss, Surányi, Kozsla, Busák

Csere: Soltész (liberó), Barócsi, Boronkay, Klein, Varga, Gönczi

Így csapatunk az NB II Keleti csoport alapszakasz győzteseként várhatja a rájátszás küzdelmeit.

Ahol, ha minden igaz oda-visszavágós rendszerben küzdenek meg a PSE Debrecen, GLP Nyíregyháza és a Gyöngyösi RSE csapataival. A rájátszásba a csapatok az alapszakaszban gyűjtött pontokat magukkal viszik.

Pontos mérkőzés dátumokkal hamarosan fogunk tudni szolgálni.