Kosárlabda szakosztály,  Kosárlabda U14

Második helyen zártuk a tornát

Fiú Serdülő bajnokság, Országos Főtábla IV., “H” csoport

MEAFC Jezsuita – Kecskeméti KA „B”   71 – 63  (22-23, 15-21, 18-6, 16-13)

MEAFC: Geszti (27), Vass (17), Csomos (13), Gadus (9), Búza (3), Papp (2), Haskó, Jármi, Kövessy, Megyesi, Szabó, Veit. Edző: Vukicevic Milen.

Kecskemét: Gera (12), Kovács B. (11), Varga-Zalay (10), Kovács G. (8), Oláh (8), Ladovszky (7), Sütő (4), Sárai-Szabó (3), Balla, Homoki-Szabó, Kövecs, Paré. Edző: Lakosa Zsolt.

Vukicevic Milen, vezetőedző: Amellett, hogy hazai pályán voltunk, nagyon nehezen mozogtunk az első félidőben. Sok pontatlansággal játszottunk, ez látszik az első játékrész eredményén is. A nagyszünetben összeszedtük magunkat és kicsit jobban kezdtünk el kosarazni, ami megmutatkozott az eredményen is. Gratulálok a fiúknak és remélem, hogy az első mérkőzésen megjelenő lámpaláz nem marad meg.

Dávid Kornél KA ”B” – MEAFC Jezsuita   69 – 86  (21-24, 12-13, 16-27, 20-22)

Székesfehérvár: Kránitz (18), Csaba (16/9), Márton (13), Németh (6), Áron (4), Barthalos (4), Rózsa (4), Ugrics (4), Darabont, Kardos, Olazs, Szarvas, Edző: Nagy Tamás.

MEAFC: Geszti (25), Vass (19), Csomos (16), Gadus (14), Búza (8), Megyesi (2), Szabó (2), Haskó, Kövessy, Mindszenti, Papp, Veit. Edző: Vukicevic Milen.

Vukicevic Milen, vezetőedző: A második meccsen sokkal lendületesebben kezdtünk el játszani, de pár hiba megszakította ezt, és ezzel engedtük, hogy az ellenfél partiban legyen velünk. A második félidőben, szokás szerint, fegyelmezettebben kosaraztunk és egy fiatal csapat ellen tudtunk egy nagyon fontos győzelmet szerezni.

MEAFC Jezsuita – Vasas Akadémia „B”    53 – 64  (14-18, 18-17, 7-8, 14-21)

MEAFC: Vass (23), Geszti (14), Gadus (8), Búza (4), Csomos (4), Haskó, Jármi, Takács, Kövessy, Papp, Szabó, Veit. Edző: Vukicevic Milen.

Budapest: Szilágyi (15), Major (9/3), Berár-Guóth (7), Lugossy (7), Földi (6), Karda (5/3), Mizda-Pillinger (5/3), Görömbey (4), Németh (4), Filipovic (2), Bartha, Horváth. Edző: Bazsik Péter; Magyar Zoltán.

Vukicevic Milen, vezetőedző: Egy fiatal, mozgékony és jó szerkezetű csapat ellen játszottunk a csoportelsőségért. Végig futottunk az eredmény után, partiban voltunk velünk annak ellenére, hogy sok olyan hibát követtünk el, amelyek kikerülhetőek lettek volna. Ahhoz, hogy egy ilyen mérkőzést meg tudjunk nyerni, több tapasztalatra és akaratra van szükség. Második helyen zártuk a tornát 2 győzelemmel és 1 vereséggel, ami nagyon fontos a csapat számára. Szívből gratulálok a csapat összes tagjának!