Legközelebbi eseményeink


MEAFC- Miskolc: búcsú a Hepp-kupától

2018. december 02. (vasárnap) 13:49

A férfi kosárlabda  Hepp-kupa keretében a legjobb 8 közé jutás volt a tétje a MEAFC-Miskolc - Nyíregyháza Blue Sharks mérkőzésnek, melyet november 30-án, pénteken este játszottak le a csapatok. A Miskolci Egyetem körcsarnokában a tavalyi ezüstérmes nyírségiek végig kézben tartották a meccset a sérüléstől, betegségtől hátráltatott házigazdák ellenében, akiknek ezúttal sajnos csak a gratulálás maradt.

A találkozó megkezdése előtt 1 perces gyászszünetet tartottak, mellyel a napokban, 62. életévében tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács Péterre, a MEAFC egykori kiváló játékosára, és társedzőjére emlékeztek néma felállással a jelenlevők.

Az előző két hétben annyi sérülés és betegség sújtotta a házigazdákat, hogy gyakorlatilag egy komplett edzést sem tudtak végrehajtani. Ez persze nem jelentette azt, hogy a pályára lépő játékosok – mint, ahogy eddig is -  nem próbáltak meg mindent a siker érdekében. Ezzel együtt a miskolciaknak be kellett látniuk, hogy olyan embereik hiányoznak, akiket nehéz pótolni, főleg egy ilyen egységes, A-csoportos és amerikai játékosokkal erősített nyírségiek ellenében.

A bajnokságban is kiválóan szereplő Nyíregyháza, mely 2016-ban bronz-, 2017-ben pedig ezüstérmes volt a Hepp-kupában elsősorban a palánk alatti játékával fordította a maga javára a mérkőzést, 17 lepattanót sikerült begyűjteniük. A MEAFC-Miskolc játékosai ezúttal nem jeleskedtek a támadásban, a gyenge dobószázalékot produkáltak, és nagyon hiányoztak a 3 pontos találatok is. A vendéglátók küzdöttek, hajtottak, de a csapat jelenlegi állapotában sajnos reális eredmény született, a jobb gárda jutott be a legjobb 8 közé.

 

MEAFC-Miskolc - Nyíregyháza Blue Sharks 70-93 (14-26, 16-18, 23-26, 17-23)

Miskolc, Egyetemi körcsarnok. Vezette: Jakab László, Gaál István, Major Ádám.

MEAFC-Miskolc: Tóth B. (6), Takács D. (8), Béres (5), Lippai (17), Szanyi (7/3). Csere: Orliczki Mátyás (2), Takács Zs. (2), Szőke (2), Prophet (13), Szepesi (6/6), Orliczki Márton (2), Hartman (-). Vezetőedző: Drahos Gábor.

Nyíregyháza Blue Sharks: Bús (13), Tóth G. (22/3), Bazsó (4), Locke (20/3), Fazekas (13/3). Csere: Czura (17/6), Oláh (2), Czinger (2), Demeter (-), Sitku (-), Vaskó (-). Vezetőedző: Siska János.

 

Drahos Gábor: - Érthetetlen módon hitetlenül és érthető módon fizikális korlátok között vergődtünk az elején és a közepén, vagyis amikor a lényegi dolgok eldőltek. 42-50-nél még volt egy fellángolásunk, de a jobb, több, tudatosabb és szervezettebb ellenfél nem engedett közelebb bennünket. A legfiatalabbjaink pontjainak azért tudunk örülni.

 

A MEAFC-Miskolc négy játékosa december 2-án, vasárnap, Budapesten, az NB I-es csapatok számára kiírt 3x3 bajnokság újabb körében lesz érdekelt.

A szakmai stáb bízik benne, hogy a sérültek, betegek többsége felgyógyul a hétvégén, hiszen céljuk, hogy a következő napokat végig tudják dolgozni. December 7-én, pénteken, 17.30-tól ugyanis hazai környezetben egy újabb nagyon fontos bajnoki mérkőzés vár Drahos Gábor tanítványaira. A Vasas Akadémia elleni összecsapást egy nagyszabású Mikulás-ünnepség keretében rendezik meg, melyen a MEAFC-Miskolc valamennyi utánpótlás korú játékosa is ott lesz.

MEAFC SZAKOSZTÁLYOK
Kosárlabda szakosztály Kézilabda szakosztály
Labdarúgó szakosztály Úszó és vízilabda szakosztály
Amerikai futball és Cheerleading szakosztály Röplabda szakosztály
Tájfutó szakosztály Tenisz szakosztály
Tollaslabda szakosztály Asztalitenisz szakosztály
Bridzs szakosztály
MEAFC SZAKOSZTÁLYOK MEGNYITÁSA
Kosárlabda szakosztály Kézilabda szakosztály Labdarúgó szakosztály Úszó és vízilabda szakosztály Amerikai futball és Cheerleading szakosztály Bridzs szakosztály
Röplabda szakosztályTájfutó szakosztály Tenisz szakosztály Tollaslabda szakosztály Asztalitenisz szakosztály
Ez a weboldal sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információk