Egyetemi Sport

Meglepetésekkel, magas színvonallal és a Debreceni Egyetem győzelmével jubilált a Szarvasűzők

Szombaton délelőtt dr. Ollé János, az Eszterházy Károly főiskola nemzetközi és tudományos rektorhelyettese rajtoltatta a 25. Bosch Szarvasűzők országos egyetemi – főiskolai váltófutóversenyt. Az egri Dobó térről induló 12 fős csapatok napsütéses időben vágtak neki a versenynek. A mezőny, a Bükki Nemzeti Park csodálatos tájain keresztülhaladva, délután érkezett meg a Miskolci Egyetemre. Összesen 62 csapatnak sikerült szintidőn belül teljesíteni a 75 km-es távot.

A befutót követően, amíg a versenyzők vacsora keretében pótolták az elvesztett kalóriákat, Horváth Zita, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese állófogadást adott a kiemelt sportesemény partnerei részére. Az állfogadás keretében Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője – aki egyébként 27 km-t teljesített a versenyből – elsődlegesen a szervezés színvonalát méltatta.  Prof.  Dr. Besenyei Lajos rector emiritus pedig a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség képviseletében beszélt a rendezvény értékeiről, jelentőségéről és létjogosultságáról.

Az eredményhirdetés hangulatát Dér Heni fellépése és a Szarvasűzők jubileumára írt dalának flashmob keretében történő bemutatása tette szenzációssá.

Az egyetemi és az abszolút kategóriát, ezzel a Magyarország 2015. évi Egyetemi – Főiskolai Váltófutó Bajnoka címmel járó dicsőséget és a Bükk-fennsík legfürgébb Szarvasűzői címet a Debreceni Egyetem „Gyermekláncfűrész” fantázia névvel induló csapata nyerte 4 óra 43 perces idővel. A második helyezett a Szegedi Tudományegyetem (Pajzán Majális, 4 óra 45 perc), a harmadik pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (Boschtorcsapás, 4 óra 53 perc) csapata lett.

A hallgatókból és oktatókból álló csapatok versenyének győztesének, a Pécsi Tudományegyetemnek (Pécsi Rókák, 5 óra 2 perc) járó ajándékokat Dr. Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja adta át  

A jubileum alkalmából a szervezők korlátozott számú csapat részére nyílt kategóriát is hirdettek, gondolva azokra, akik egykoron hallgatóként indultak és kellemes emlékeket szereztek a Szarvasűzőkön, illetve azokra a futókra is, akik már sokat hallottak a különleges verseny remek hangulatáról, de az eddigi „zárt jelleg” miatt nem volt lehetőségük részt venni rajta. Az Open kategóriát a Vaccsuszirunáj Dream Team nyerte, 4 óra 45 perces idővel – a csapatot dr. Kiss János, Miskolc városának alpolgármestere díjazta.

A Bosch támogatásának köszönhetően az egyetemi és a nyílt kategória győztesei, valamint a DREAM TEAM, azaz az egyes szakaszok leggyorsabb futói különösen értékes ajándékokat vihettek haza.

Szintén az eredményhirdetés keretében, Boda Péter, a Miskolci Egyetem Sportközpontjának igazgatója aranyplakettel köszönte meg Molnár Eszternek, a Miskolci Egyetem Sportirodája vezetőjének a Szarvasűzők szervezésében elmúlt években végzett munkáját.