Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Meseszép tabella féltávnál!

Az NB I/B-s bajnokság Keleti csoportjának éléről várja a folytatást a Miskolci Egyetem kosárlabda csapata. A MEAFC tizenegy fordulót követően 9 győzelemmel és 2 vereséggel áll a riválisok előtt. Az alapszakasz eddigi remek teljesítményéről, a bizakodásra okot adó nézőszámról és a tervezett folytatásról Bene Szilárd edző nyilatkozott.a

  • Listavezető a MEAFC!
  • A szezon előtti esélylatolgatások fényében ez mindenki számára meglepetés. A mutatott teljesítmény alapján viszont úgy gondolom, hogy megérdemelt. A 9-2-es mérleg akár elégedetté is tehetne minket, de azt nem szabad elfelejteni, hogy az alapszakaszt tekintve még csak féltávnál járunk. Tekinthetjük úgy, hogy most jön a neheze, hiszen mindenki minket szeretne megelőzni.
  • A jó védekezés a kulcs?
  • Valóban mi kaptuk a legkevesebb pontot (68/meccs), aminek egyik összetevője a védekezésünk, ami alapvetően jól működik, de van még mit javítanunk rajta. Úgy gondolom, hogy az előző szezonhoz képest támadásban és védekezésben is nagyobb sebességgel játszunk, ennek egyik eredménye a kapott pontok ilyen mértékű csökkenése is.
  • Többször is a csapategység szállította a győzelmet!
  • Egy csapatsportban a csapategység és a csapatösszetétel az egyik legfontosabb. Ebben idén mi vagyunk a legjobbak a „B” csoportban. Nálunk nem csak jó játékosok, hanem jó emberek is vannak, amiből jó csapategység kovácsolódott. A társaság tapasztalatból adódó összetétele ideális. Van, aki át tudja adni az itt tanuló új generációnak a tudást. Fiatalabbjaink pedig egyre több játékpercet akarnak kiharcolni maguknak, mindez edzésen is egészséges versenyhelyzetet teremt.
  • Rég nem látott magasságban a nézőszám!
  • Hiszünk abban, hogy szerethető csapatot kell csinálnunk, akikért rajonganak az utánpótlás játékosaink és akikért kijárnak a nézőink a meccsekre. Jó érzés látni, ahogy fordulóról fordulóra egyre többen vannak a lelátón és biztatják a csapatot. 20 éves emlékeket idéznek és múlnak felül.
  • Megnyugtathatunk mindenkit, a csapat két lábbal a földön áll?
  • A vezetőség elvárásai változatlanok, az első 14 hely valamelyikén kell végeznünk, amivel biztosítjuk magunknak a jövő évi “kiemelt” NBI/B-s tagságot. Az önmagunkkal szemben támasztott elvárások azért ennél természetesen magasabbak. Azt gondolom, hogy jó az irány, amerre halad a klub és a sebességre sem lehet panasz, de tudnunk kell, hogy honnan jöttünk és hol tarunk most. Jelenleg a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk, mert pillanatnyilag az a legfontosabb.
  • A felnőttek sikere utánpótlás csapatainkat is motiválja?
  • Egyre több utánpótlás játékosunk jár a meccsekre és büszke arra, hogy ő is MEAFC-os. Kosárlabdázók akarnak lenni és a MEAFC felnőtt csapatában akarnak játszani. Az utánpótlás edzőink által végzett remek szakmai munka mellett, talán a felnőtt csapat sikerei is motiválhatják a gyerekeket. Több csapatunk is vezető helyen áll a saját bajnokságában, regionális döntőn vesz részt, ill. országos kiemelt bajnokságba jutott. A korosztályos válogatottakba pedig két játékost is adtunk az idén.
  • Szombaton viszont új hadjárat indul.
  • Hosszú sorozat kezdődik Egerben, az elkövetkező 8 hétben szünet nélkül fogjuk játszani a meccseket, így nagyon nem mindegy hogyan indítunk. Természetesen győzni megyünk Egerbe, de attól nem félek, hogy könnyű meccs várna ránk. Ennek jegyében szerdán 18 órától az „A” csoportos Jászberénnyel fogunk felkészülési mérkőzést játszani a Körcsarnokban.