Legközelebbi eseményeink


Nagy csata után vastaps a MEAFC-Miskolcnak

2018. október 28. (vasárnap) 11:03
8,4 mp-el a lefújás előtt a 19 éves Szanyi Róbert süllyesztett el egy gyönyörű hármast az MTK kosarában 8,4 mp-el a lefújás előtt a 19 éves Szanyi Róbert süllyesztett el egy gyönyörű hármast az MTK kosarában

Az NB I/B-s férfi kosárlabda bajnokság Piros-csoportjának 6. fordulójában október 27-én, szombaton este, hazai környezetben, az Egyetemi-körcsarnokban aratott győzelmet a MEAFC-Miskolc együttese. Drahos Gábor tanítványai az MTK Törökbálint ellenében végig szoros, kiélezett küzdelemben szerezték meg az értékes pontokat, Szanyi Róbert utolsó másodpercekben „beszórt” triplájával.

A miskolciak kissé „álmosan”, az „öltözőben maradva” kezdték a találkozót, rengeteg hibával játszottak, szinte semmit nem tudtak megvalósítani az eltervezettekből, melyet az is bizonyított, hogy a 7. percben mindössze 4 pontjuk volt. A fegyelmezetten, harcosan kosárlabdázó törökbálintiak dominálták a mérkőzés ezen szakaszát. A 10. percben, a fél pályán túlról bevert vendég-tripla csak tovább borzolta a hazaiak idegeit (13-23).  

A második negyedre szigorítani tudott védekezésén a MEAFC-Miskolc, 8 pontot engedélyezve riválisuknak. Mindez javuló támadójátékkal társult. Elsősorban Lippai jó palánk alatti teljesítményével a nagyszünetre fordítani tudtak a vendéglátók (32-31).

A szünet utáni első játékrész jól kezdődött a miskolciak számára, akik növelni tudták előnyüket. Ezekben a percekben Orliczki Bence kiváló palánk alatti munkája volt dicséretes. A vendégek azonban kintről rendkívül eredményesek voltak, és a negyed végére újrafordítani tudtak (52-54).

A negyedik játékrészben, amikor továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok, pályára lépett a hosszú sérüléséből visszatérő Szepesi, aki 5 perc játékideje alatt két triplával és két büntetővel hálálta meg az edzői bizalmat.  A 39. percben, 67-67-es állásnál a MEAFC-Miskolc kivédekezett egy támadást, majd a kontrából,  8,4 mp-el a lefújás előtt a 19 éves Szanyi Róbert (képünkön labdával) süllyesztett el egy gyönyörű hármast az MTK kosarában. A vendégek ekkor időt kértek, de ezt követően triplájuk lepattant a gyűrűről. Az óriási küzdelemben kiharcolt győzelmet a hazai publikum vastapssal jutalmazta (70-67).

 

MEAFC-Miskolc - MTK Törökbálint 70-67 (13-23, 19-8, 20-23, 18-13)

MEAFC-Miskolc: Tóth B. (4), Takács (8/6), Lippai (21), Béres (8), Szanyi (8/6). Csere: Kopasz (2), Orliczki Mátyás (-), Brúgós (-), Orliczki B. (11), Homoki (-), Hartman (-), Szepesi (8/6). Vezetőedző: Drahos Gábor

MTK Törökbálint: Horváth B.(-), Berneczei (9/3), Dobos (9/3), Bihari (18/3), Vámos (10/6). Csere: Baross (-), Jakab (15), Bognár(6/6). Edző: Bódi Ferenc.

 

Drahos Gábor: - Elképesztően jó hangulat uralkodott a lelátón a körcsarnokban a 40. perc legvégén. Addig viszont kemény leckét kaptunk az MTK csapatától abból, hogy egy pillanatig sem lehet lazítani. Nehezen kezdtük a mérkőzést, aztán még nehezebbé tettük saját magunknak és egy szerencsés végjátékban nyertünk. Gratulálok a csapatnak!

Bódi Ferenc:- Gratulálok a Miskolcnak!

 

 
Forrás: Youtube.com

MEAFC SZAKOSZTÁLYOK
Kosárlabda szakosztály Kézilabda szakosztály
Labdarúgó szakosztály Úszó és vízilabda szakosztály
Amerikai futball és Cheerleading szakosztály Röplabda szakosztály
Tájfutó szakosztály Tenisz szakosztály
Tollaslabda szakosztály Asztalitenisz szakosztály
Bridzs szakosztály
MEAFC SZAKOSZTÁLYOK MEGNYITÁSA
Kosárlabda szakosztály Kézilabda szakosztály Labdarúgó szakosztály Úszó és vízilabda szakosztály Amerikai futball és Cheerleading szakosztály Bridzs szakosztály
Röplabda szakosztályTájfutó szakosztály Tenisz szakosztály Tollaslabda szakosztály Asztalitenisz szakosztály
Ez a weboldal sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információk