Kosárlabda NB2,  Kosárlabda szakosztály

Parádézott a miskolci kispad!

Hetvenöt pontot szereztek a cserejátékosok a Debrecen ellen.

MEAFC – DEAC 118-74 (24-19, 30-12, 30-21, 34-22)

NB II Keleti csoport Rájátszás, 4. forduló. Miskolc, Körcsarnok.

Vezette: Gergely, dr.Mészáros.

MEAFC: Drahos (5/3), Szepesi (11), Tóth G., Szojka (13), Fazekas (14). Csere: Takács (18), Radányi (16), Tóth T. (15/3), Kiss (14), Hamza (12/6). Edző: Bene Szilárd.

Debrecen: Nagy (12), Márkus (11/3), Lakatos (13), Becsky (17/9), Ambrusz (15). Csere: Kovács (6/3). Edző: Varga Kata.

Furcsán hangzik, de amikor a hetedik percben Becsky harmadik triplája is beesett, már látszott valami bíztató a védekezésben. A támadások Drahos szemével és a gördülékenyen induló Szepesivel szépen fejlődtek kosárig, így a negyed végére hazai előny állt a táblán (24-19). 

Fordulás után fordult a kocka is. Szojka és Tóth Tamás intézett egy 12-0-ás „rendrakást”, így a szép és gyors játékkal meglépett a MEAFC (54-31).

A hat emberrel érkező, derekasan küzdő és fáradó, a szezon végére alaposan megfogyatkozó debreceniek a harmadik negyedben közelről nézték Radányi ügyes megoldásait, megállítani nem nagyon tudták a hórihorgas centert (84-52).

Az utolsó negyedben a fiatalok is alaposan kitettek magukért. Kiss és Takács munkája Hamzára is jó hatással volt, két hárompontost is beszórt az „öreg”úgy, hogy a második dobása után felvillant a 100-as az eredményjelzőn. A végén még Kiss ziccerezett, ezzel alakult ki a negyvennégy pontos különbség (118-74). Folytatás jövő szerdán Debrecenben a Dka-Deac ellen.

Bene Szilárd, vezetőedző: A mérkőzés tulajdonképpen tét nélküli volt, mivel mi biztos továbbjutó helyen vagyunk, az ellenfelünk pedig már biztosan nem érhet oda. Ennek megfelelően sokkal motiváltabbak voltunk és a fizikális fölényünket is tudtuk érvényesíteni. Igazán látványos megoldásokat láthattak a kilátogató nézők, akiknek a segítségére továbbra is számítunk. A folytatásban jönnek az igazi meccsek, amikor az egyre jobban épülő csapategységünkre lesz a legnagyobb szükség. 

Varga Kata, a DEAC edzője: Megérdemelten nyert a MEAFC, gratulálok!