Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Régen várt örömjátékkal győzött a MEAFC!

Máté Balázs félpályás kosárral, Lippai 100. ponttal kedveskedett a nézőknek.

A felgyógyuló Timkó helyett ezúttal Homoki és Takács maradt ki sérülés illetve betegség miatt a hazaiak keretéből.

A volt vásárhelyi Drahos labdaszerzésével és a hódmezővásárhelyi nevelésű Szögi gyors öt pontjával indult a találkozó, majd szép belépések révén a hazai centerek is eredményesek voltak (11-2). A jó védekezéssel tarkított miskolci villámrajt Máté Balázs dobóformájának is köszönhetően végül „villámnegyeddé” bővült. A MEAFC játékosa szórta a triplákat, és a slusszpoén is az övé volt. Az utolsó másodpercben a félpályáról (!) elengedett sikeres dobását nem mindennapi ováció zárta (34-21).

A folytatásban tovább szigorított védekezésén a MEAFC, majd az így megszerezett labdákból egyre látványosabb támadásokat vezettek. Szögi és Lippai is sakk-matt helyzetekből szerezhetett kosarat, de Kopasz szép betörését is hatalmas tapssal díjazta a közönség (57-34).

Drahos-Béres kombinációkkal indított a második félidő, majd a végül erős dupla-duplával (19 pont, 12 gólpassz) záró miskolci irányító két triplát is bedobott. A vásárhelyiek hiába akartak, Szögi pontjai után már harminc volt a különbség a csapatok között (70-39). A negyed végére csak számszerűleg került kicsit közelebb a Vásárhely, érdemben azonban nem változott a játék képe  (84-58).

A zárásban sem lassított a MEAFC, sőt! Igazi gálahangulatot teremettek a kosarasok. Orliczki Márton ziccert és triplát szerzett, majd Kopasz-Drahos add és fuss játékából született tapsindító találat. A mintegy 200 néző Lippai büntetőinél már „tálca süteményért” kiáltott, ám 99-nél kimaradt az egyik dobás. A derék miskolci játékos tudta mi az illem, így a következő támadásban szép betörés után megszerezte a hőn áhított 100. pontot. A MEAFC kiváló dobóformáját és egységes teljesítményét Kopasz dobása foglalta keretbe. Oldalbedobást követően 0,8 másodperccel a lefújás előtt 9 méterről hintett hárompontosa méltó lezárása volt a mérkőzésnek (104-77).

Folytatás szombaton A Tehetséges Fiatalok csapata ellen idegenben. Szép volt, Fiúk!

MEAFC – Vásárhelyi Kosársuli 104-77 (34-21,23-13, 27-24, 20-19)

NB  I/B Piros csoport 16. forduló, Miskolc, Körcsarnok.

Vezette: Jurák Krisztián, Szilágyi Bálint, Major Ádám.

MEAFC: Szögi (23/9), Drahos (19/12), Máté (16/12), Orliczki B. (4), Béres (14). Csere: Lippai (13), Kopasz (8/6), Orliczki M. (5/3), Szőke (2), Szojka, Szepesi. Edző: Walke Károly.

Hódmezővásárhely: Szabó (15/3), Molnár (25/6), Bálint (6/3), Vas (13), Gajic (12). Csere: Pavlovic (3), Kun (2), Béres (1), Horváth, Varga. Edző: Utasi Gábor.

Walke Károly, vezetőedző: Gratulálok minden egyes játékosomnak. Mindent megvalósítottunk az előzetesen eltervezettből. domináns védekezésünkkel és a vele hozott eredményes támadó játékkal a félidőig eldöntöttük a mérkőzés kimenetelét.

Forrás: Youtube.com

https://www.youtube.com/watch?v=jOpr6D08mpM&feature=emb_title

Forrás: Youtube.com