Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Sajnos jobb volt a Budafok

Budafokon vendégeskedett  november 23-án az NB I/B Piros-csoportos férfi kosárlabda bajnokság 10. fordulójának keretében, november 23-án, pénteken este a MEAFC-Miskolc gárdája, mely sajnos ezúttal nem tudta tovább gyarapítani pontjai számát.

Már nem először nagyon gyengén kezdte a mérkőzést a MEAFC-Miskolc. Az első negyedben már 15 ponttal, a félidőben pedig többmint 20 ponttal vezetett az ellenfél. Mindehhez az is hozzá tartozik, hogy a Budafok 70%-os dobás mutatót produkált ebben az időszakban. A második félidőben gyakorlatilag ezt a különbséget görgette maga előtt a miskolci együttes, melynek sorában ezúttal nem akadt egy játékos sem, aki kimagasló teljesítményt nyújtva, igazi vezére lett volna a csapatnak. A megbeszélteket nem sikerült megvalósítani, így az edzőkben elég nagy hiányérzet maradt. A fentiekből adódóan a bajnoki tabellán a 8. és a 9. helyen álló együttesek csatájából az előkelőbb helyen tanyázó hazaiak viszonylag könnyedén jöhettek ki győztesként.

Budafok – MEAFC-Miskolc 89-67 (29-15,25-13,17-24,18-15)

Budafok:  Tursics (16/6), Varga D. (7), Lados (18), Puszta (7/3), Horváth M. (15). Csere: Nagy G. (5/3), Kiss M. (4), Fehér (8/3), Siklós (4), Körömi (2), Tóth P. (3/3). Edzők: Károly Máté, Ferencz Gábor.

MEAFC-Miskolc: Tóth B. (9/3), Takács D. (5), Prophet (17/6), Béres (5), Szanyi 17/15). Csere: Lippai (11), Kopasz (-), Orliczki Mátyás (-), Szőke (3), Homoki (-), Takács Zs. (-). Vezetőedző: Drahos Gábor.

Drahos Gábor: – Elképesztő jó százalékkal célzó, rutinos csapat ellen 20 percnyi puha védekezés „kivégezte” a csapatot. Küzdöttünk, hajtottunk utána, de ezen a szinten onnan az már édeskevés. Túl sok volt a rossz kiválasztás, így a játékunk sem tudott rendesen és folyamatában összeállni.