Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Szögi parádés játéka győzelmet ért Békésen!

A MEAFC ezúttal remek százalékkal célzott.

A hazai légiós, Krstic gyors öt pontjával kezdődött az alapszakasz első körének utolsó fordulója, ám válaszként Szögimeg sem állt tíz egységig. Villámgyorsan gyűltek a vendég személyi hibák, így a hazaiak büntetőkből szorgoskodhattak. Szögi mellett Máté is két szép kosárral folytatta, így egy pontgazdag első negyed ért véget közel egállal (25-24).

A folytatásban jobban kezdett a Békés, ám több kihagyott dobást is visszaszedett a MEAFC, majd Kopasz szerzett szép triplát a sarokból. A hazaiak leginkább büntetőikkel tartották a lépést a Miskolccal. Szükségük is volt erre, hiszen Takács után Kopasz is triplázott, ezúttal a másik sarokból. A negyed végén Szögi büntetőivel már a MEAFC tartott egy kicsivel előrébb (48-49).

A Szögi-Takács-Drahos mezőnysor révén egy mozgékonyabb szerkezetben kezdte a második félidőt a vendégcsapat, amely 52-59-nél hazai időkérést eredményezett. A további munkaterv sem a békésiek kedve szerint alakult, hiszen Szögi még egy fordulatszámmal feljebb kapcsolt, így Drahos triplájával majd Máté szép belépésével megnyugtató előnyre tett szert a rendkívül egységes csapat benyomását keltő MEAFC (65-83).

Drahos két újabb triplája és egy kosár és büntető kombinációja nyitotta a záró szakaszt. A hazaiak nem adták ugyan fel, de a stabil miskolci védekezést ekkor már nem tudták feltörni. Szomorúságuk két technikai hibában csúcsosodott ki, amit a mezőny legjobbja, a 43 ponttal és 55-ös hasznossági értékkel (VAL) záró Szögi magabiztosan értékesített. Drahostovábbra sem nem nagyon ment közelebb a gyűrűhöz, így újabb sikeres távoli távoliját követően 100 pont közelébe érkezett a MEAFC (74-97). A mérkőzésen addig hiba nélkül célzó Drahoskihagyta első hármasát, majd Szögi sikeres büntetői után Máté kétszer is hibázott, így Szojkának jutott a megtisztelő feladat: szép középtávoli tempójával elérte a borsodi alakulat a hőn áhított száz pontot. Szögi a végén még egy triplával feltette a koronát saját és csapata békési teljesítményére, így a MEAFC megérdemelt sikerrel nyitotta a 2018-as naptári évet (80-104).

Folytatás szerdán Miskolcon a Pécs ellen. Szép volt, Fiúk!

Calle Pubfood Békés – MEAFC 80-104 (25-24, 23-25, 17-34, 15-21)

NB I/B Piros csoport 13. forduló, Békéscsaba, Evangélikus Sportcsarnok.

Vezette: Lövész Csaba, Varga Zoltán, Nyilas István.

Békés: Kertész (6), Adebayo, Krisztics (19/6), Koma (19), Gruda (6). Csere: Nagy (14/6), Zrínyi (10/6), Papp (4/3), Hajdu (2), Farkas, Bánszki. Edző: Balog Vilmos.

MEAFC: Szögi (43/9), Takács (10/6), Máté (6), Orliczki B. (2), Béres (1). Csere: Drahos (20/12), Kopasz (8/6), Timkó (6), Szojka (4), Lippai (4), Orliczki M., Homoki. Edző: Walke Károly.

Walke Károly, vezetőedző: Gratulálok a csapatomnak. Minden feladatot megvalósított, amit elterveztünk. Egy emberként dolgoztunk annak érdekében, hogy azt a rengeteg munkát, amit az elmúlt időszakban elvégeztünk, győzelemre válthassuk. Helyén kezeljük a sikert, a szerdai, Pécs elleni győzelmünkkel lehet igazi értéke a mai eredménynek.