Röplabda szakosztály,  Röplabda U21

Szoros vereség Szegeden

A mögöttünk hagyott hétvégén U21-es csapatunk Szegeden vendégszerepelt az NB II Keleti ,,A” csoport 3. fodulójában.

Az előző fordulóban hazai pályán győzték le Papp Dóra tanítványai a Gödöllő csapatát. Így jó hangulatban és tele önbizalommal utaztak Szegedre. Ahol egy szoros mérkőzése 3:2 arányban vereséget szenvedtek. 

Papp Dóra edző értékelése a mérkőzésről: ,, Remélem időben jött még ez a pofon a csapatnak. Úgy nem lehet nyerni, hogy csak a cipőnket küldjük fel a pályára. A jövőben több alázatot várok a fiúktól, mert attól még, hogy nyertünk egy meccset az nem jelenti azt, hogy mi vagyunk a röplabda császárai. Egyik ellenfelet sem szabad félvállról venni, hiszen a sportban bármi megtörténhet és ez Szegeden meg is történt. Kikapni ki lehet, de nem mindegy, hogy milyen játékkal. Gratulálok a Szeged csapatának, megérdemelték a győzelmet, éltek a lehetőséggel, amivel mi nem tudtunk!”

NB II Keleti ,,A” csoport 3. foduló

Szegedi RSE U21 – MEAFC-Miskolc U21  3:2

MEAFC-Miskolc U21: Ducsai Martin, Várszegi Tamás, Paranai Ádám, Kapusi Zoltán, Jerszi Richárd, Budai Martin, Molnár Mózes, Király Olivér, tóth Tibor, Oláh Mózes, Komáromi Kristóf, Karóczi Szabolcs, Bányai Márk, Sztupjár Kristóf

Edző: Papp Dóra

A bajnokság következő fordulójában hazai környezetben 15:30-tól fogadjuk a Gyöngyösi RSE csapatát. 

Majd rögtön ezután a mérkőzés után felnőtt csapatunk is pályára lép az NB II Keleti ,,B” csoport 3. fordulójában az Újfehértói SK ellen. 

Minden szurkolót szeretettel várunk. 

A belépés díjtalan!