Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Thornton nélkül is megmutatta a MEAFC!

Remek miskolci csapatvédekezés hozta meg a harmadik győzelmet.

A MEAFC-Miskolc csapatában sérülés miatt ezúttal sem lépett pályára az egész mezőny jelenlegi leghasznosabb mutatóval (39 VAL) rendelkező játékosa, Austin Thornton.

Két kihagyott hazai büntetővel indult a mérkőzés, majd egy szép Morvacsik-Debreceni összjátékot másolt le azonnal a két Kozák. Bár a házigazda elől látványos összjátékok után többnyire kosarakat szerzett, hátul ekkoriban átjáróház volt a védelmük. A remek formában érkező Vasas sorra szerezte a könnyű kosarait, így megérdemelten dominált az eredményjelzőn (17-25).

Keményített a védekezésén a MEAFC, amit – mint utóbb kiderült – a lefújásig meg is tudott tartani. A vendégek zónavédekezése ellen nagyon élt a két Kozák. Hét pontjukat a hátul is jól záró Béres és Lippai remek megmozdulásai követték, majd Sándor triplájával negyedóra elteltével egyenlített a Miskolc (31-31). Az újbóli vezetés megszerzéséért vívott nagy sebességű harcban komoly ziccer lehetőséget és két büntetőt puskázott el mindkét gárda, végül Moravcsik dobott egy utolsó másodperces hihetetlen hárompontost. A sokadik remek miskolci összjáték után Asszú talált be, ám Andrássy is rögtön labdát, így kosarat lopott HomokitólAsszú jól is védekezett, amiből Takács triplázhatott, ám a vendégek centere, Andrássy is kiharcolt a palánk alatt három pontot. A kiegyenlítettebb második részt megnyerte ugyan a MEAFC, ám dupla-duplával, azaz 10 támadó lepattanóval és 10 eladott labdával segítették és tartották előnyben az első húsz perc során a Vasast (36-39).

Kozák-Lippai útvonalon támadott oda majd retúrban a Miskolc, ám észnél volt a Vasas is. Hiába dobtak kétszer is a fővárosiak homályt, betöréseik és büntetőik révén tartották a lépést, így továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok. Bár a 19 pontig jutó Kozák M. határozott volt, a remek napot kifogó, végül 24 ponttal záró Moravcsik szélsebes góllal válaszolt. Az iramra eddig sem panaszkodhatott a hazai publikum, hát még a két támadás alatt érkező 5/5 miskolci büntetőnél. Sándort labdaszerzését követően sportszerűtlenül állították meg, majd Takács harcolt ki szabálytalanságot és technikai hibát (52-47). Boros szabályosnak ítélt és továbbengedett könyököséért majd asszisztjáért Takács állt gyorsan – sikeres tripla formájában – nemes bosszút (57-53).

A záró szakaszban sem engedett teret ellenfelének a MEAFC. Kozák B. betörésével megtörte a másfél perces gólcsendet, majd Tóth szerelte pillanatokon belül kétszer is Borost, így hozva tűzbe a hálás és egyre hangosabb publikumot. Folyamatosan váltogatta védekezését a Vasas, ám így sem sikerült kibillenteni a csapatként gondolkozó és mozgó hazaiakat. Takács újabb hármast és labdát is szerzett, Lippai pedig Kozák Mártonnal játszott többször is eredményesen össze. Moravcsik komótosan bepattogó hármasa figyelmeztetésként érkezett négy perccel, majd Steieré hárommal a vége előtt, amit a MEAFC mondhatni meg is fogadott. Az agresszív fővárosi letámadást ügyesen, helyenként szemnek is tetszetősen átjátszva Kozák B. nem is egyszer ajtó-ablak kosárral fejezett be (74-64). A mérkőzés utolsó másfél perce amolyan kamikáze rohanást hozott, ám a MEAFC győzelme már nem forgott veszélyben. A találkozót a remekül játszó (14 pont, 9 lepattanó, 7 assziszt) Lippai kosara zárta, de a társak közül még 4-en jutottak el legalább 10 egységig. Amerikai játékosát nélkülözve és pótolva a miskolci gárda rengeteget tett ezért a győzelemért, sikerük ténylegesen az egész csapat érdeme volt (81-68).

A MEAFC-Miskolc csapata kedden 19 órától a dr. Hepp Ferenc Emléktorna keretein belüli kupamérkőzéssel folytatja szereplését. 

A Salgótarján elleni hazai találkozó tétje már a legjobb 16 közé jutás!

MEAFC-Miskolc-Vasas Akadémia 81-68 (17-25, 19-14, 21-14, 24-15)

NB I/B Piros csoport 6. forduló. Miskolc. Körcsarnok, 300 néző.

Vezette: Varga-Záray Katalin, Gergely Csaba, Makrai Márton.

MEAFC: Takács (13/9), Kozák M. (19/3), Kozák B. (10), Homoki (10), Lippai (14). Csere: Sándor (5/3), Béres (5), Tóth (3), Asszú (2), Gadus. Edző: Drahos Gábor.

Vasas: Moravcsik (24/6), Csík Ri. (2), Boros (10), Andrássy (15), Debreceni (5). Csere: Sólyom (4), Steier (3/3), Kelenföldi (3), Barócsi (2), , Csík Ro., Kozma. Edző: Faragó Péter.

Drahos Gábor (MEAFC-Miskolc): Gratulálok játékosaimnak, nagyon kellett már az önbizalmuknak ez a győzelem. El kell végre hinniük, hogy csapatként harcolva pótolni tudják hiányzó amerikai vezérünket is. Egy negyed után rögzült a fiúkban, hogy milyen védekezést várok el tőlük, így egyre lendületesebbek lettünk. Sok néző örült együtt velünk a lefújáskor, akiket kedden is szeretettel várunk a Körcsarnokban. A Salgótarján érkezik akkor kupamérkőzésre, akiknek szeretnénk megmutatni valós tudásunkat a múltkori vereségünk után.

Faragó Péter (Vasas Akadémia): Gratulálok a hazaiaknak a győzelemhez, teljesen megérdemelten nyertek. Sajnos már az első félidei szerencsétlenkedéseink után láttam már, hogy ez lesz belőle. Legalább 10-15 ponttal kellett volna vezetnünk, sajnos nem voltunk elég élesek. A második félidőben pedig tulajdonképpen az történt, amit elmondtam nekik, hogy fog történni. A hazai csapat élt az első adandó lehetőségével és utána egy ilyen fizikális meccsen a hátrányunkat nem nagyon tudtuk ledolgozni, ilyen dobószázalékkal főleg. Valahogy össze kell szedni ezt az idegenbeli teljesítményünket, mert megint elszalasztottunk egy mérkőzést. Megpróbálunk javítani otthon, ahogy eddig is tettük, valami mást kitalálunk, mint eddig, mert úgy látszik valami nem működik.