Legközelebbi eseményeink


Több mint 60 éve nem láthattak NBII-es asztalitenisz csapatbajnoki meccset a MEAFC fanok

2018. szeptember 06. (csütörtök) 21:56

A Miskolci Egyetem asztalitenisz csapata a 2018/2019-es szezonnak immár négy különböző osztályban szereplő csapattal vág neki, ugyanis a jól megérdemelt NBIII-as bajnoki cím után az első számú csapat jogosult lett az NBII-ben való indulásra. Az NBII-es csapat nyáron két új játékossal is erősíteni tudta a keretét, így az új szezonnak már a Menkő Veronika, Bodnár József, Sztupák Zoltán és Mészáros Attila felállással vághatnak neki.

Az  NBIII-as csapat is erősített a nyáron, méghozzá két egyetemistával, Laczkó Dániellel és Lovász Bencével, ezzel is növelve az egyetemisták létszámát a szakosztályon belül. Az NBIII-as csapat így a következő felállással vághat neki az új szezonnak: Tóth Tamás, Dolenszky István, Lovász Bence, Laczkó Dániel. A szakvezetőségi gyűlés alkalmával mind a két nemzeti osztályban szereplő csapatnak minimum cél a bennmaradás, de reális cél mind a két csapat számára, hogy a szezont a középmezőnyben fejezzék be.

A megyei csapatunk változatlan felálással és változatlak célokkal fog küzdeni a bajnokságban, míg a városi csapat a tavaly elhódított bajnoki címét szeretné ebben a szezonban is megtartani.

Reméljük, hogy mind a négy csapatunk sikeresen fogja teljesíteni a következő szezont, ennek érdekében szurkoljunk együtt asztalitenisz csapatainknak!

MEAFC SZAKOSZTÁLYOK
Kosárlabda szakosztály Kézilabda szakosztály
Labdarúgó szakosztály Úszó és vízilabda szakosztály
Amerikai futball és Cheerleading szakosztály Röplabda szakosztály
Tájfutó szakosztály Tenisz szakosztály
Tollaslabda szakosztály Asztalitenisz szakosztály
Bridzs szakosztály
MEAFC SZAKOSZTÁLYOK MEGNYITÁSA
Kosárlabda szakosztály Kézilabda szakosztály Labdarúgó szakosztály Úszó és vízilabda szakosztály Amerikai futball és Cheerleading szakosztály Bridzs szakosztály
Röplabda szakosztályTájfutó szakosztály Tenisz szakosztály Tollaslabda szakosztály Asztalitenisz szakosztály
Ez a weboldal sütiket használ. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információk