Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Újabb idegenbeli győzelmünkkel a tabella élére ugrottunk!

Két stabil bedobó nélkül kezdődött a Keleti csoport hatodik fordulójának egyik sláger mérkőzése, hiszen a vendéglátóknál Schéda, a Miskolcnál Máté neve is a sérültek listáján szerepelt. Bár a hazai csapat idén még keresi formáját (1 győzelem, 4 vereség), azt minden ellenfél tudja, hogy a remek szurkolótáborral rendelkező békési csarnokban nem adják ingyen a sikert.

Koma kosarának tapsolhattak először a – szomszédos Csabai Kolbászfesztivál miatt a vártnál talán óvatosabb létszámban – jelen lévő békési szurkolók, ám Endrész ziccere szinte azonnal érkezett. A következő akciónál Szögi blokkolta le a „kétszer akkorára nőtt” Grudát, amit Endrész újabb közelikkel, Szepesi pedig két triplával ünnepelt meg. Már ekkor szembetűnő volt, hogy míg a hazaiak szinte csak Komára támaszkodtak, addig a MEAFC minden játékosa eredményes támadó vagy védő elemmel segítette csapatát. Drahos két triplájával így már az első negyed után a Miskolc vezetett (18-26).

A második negyedben a békésiek szerb hátvédje, Kristic vágott be két hármast, ám Szögi és Drahos is villámgyorsan odaértek a gyűrűhöz. Az addiginál több hibával tarkított játékrész még egy Zsíros és egy újabb Drahos triplát tartogatott, így a pontokban szegényebb negyed végére még maradt a vendégek előnyéből (33-39).

Elképesztő harmadik negyedet produkált a sokkal hosszabb és frissebb kispaddal rendelkező MEAFC.

Endrész jó helyezkedése és Szögi gyorsasága hat jó kosarat ért, míg védekezésben Kopasz lábmunkája dolgozott. A mi Mártonunk eredményesen kergette és fárasztotta KriszticsetKoma semlegesítésében pedig a Fazekas-Szojka-Lippai-Endrész vonósnégyes végzett nagyszerű munkát. Bár a meccs statisztikájában mindig láthatatlan ez a fajta meló – mivel ez idő tájt a két hazai kulcsember összesen csupán 2 pontot szerzett – mégis roppant lendületet adott a győzelemért mindent beleadó társaknak. A békésiek zónavédekezéssel és letámadással próbálkoztak, ám egyik sem okozott különösebb gondot a hatalmas elánnal támadó kék mezeseknek. Mivel az „Ebben a negyedben kik dobtak miskolci triplát” rubrikában ott virított Drahos, Szepesi, Kopasz, Takács és újra Kopasz neve is, így a negyed végi Galló leválás, majd Lippai kosár után több, mint megnyugtató különbség tátongott a két csapat közt (46-72).

Várható volt, hogy a zárásra érkező Békés mindent egy lapra feltéve támad majd. Zsíros játszott ekkor nagyot és úgy tűnt, Koma is rápihent a negyedre, ám hiába akadozott kicsit a vendégek játéka, 1-1 kosárra azért csak odaértek az egymást ekkor is űző-hajtó miskolciak. Tisztességgel küzdöttek ugyan a hazaiak, de kevesebb és érthetően fáradtabb játékosai révén csak a különbség kozmetikázására volt esélyük, szorosabb végjátékra nem. A MEAFC büntetőkkel, majd Szojka és Takács emberelőnyös kosaraival tartotta az eredményt, így a mutatott hozzáállás és játék alapján ilyen arányban is megérdemelten nyerte a kemény, de sportszerű találkozót (75-91).

A MEAFC idei 5. győzelmével az NBI/B Keleti csoportjának 1. helyéről várja a pénteki, Salgótarján elleni hazai Hepp-kupa mérkőzést!

Békési SzSK – MEAFC 75-91 (18-26, 15-13, 13-33, 29-19)

NB I/B Keleti csoport 6. forduló. Békés.

Vezette: Gergely Csaba, Bács Csaba.

Békés: Kertész (7), Molnár, Kristic (15/9), Koma (22), Gruda (2). Csere: Zsíros (17/12), Nagy B.  (9/3), Nagy Cs. (3), Csorba. Edző: Balog Vilmos.

MEAFC: Szögi (17), Drahos (19/12), Szepesi (9/9), Szojka (8), Endrész (12). Csere: Kopasz (9/9), Takács (7/3), Lippai (6), Galló (4), Fazekas. Edző: Bene Szilárd.

Bene Szilárd, vezetőedző: Ott tudtunk győzni, ahol a többi csapatnak nagyon nehéz dolga lesz. Végig mi irányítottuk a mérkőzést, a 3. negyedben pedig végleg eldöntöttük azt. Egyre jobb formában játszunk, most is egy jó csapat otthonában diadalmaskodtunk. A csapategységgel eddig sem volt gond, de ezen a téren is meccsről meccsre egyre erősebbek vagyunk!