Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Vastaps kísérte vereség a visszavágón!

Az utolsó miskolci támadásból nem született kosár, így a harmadik mérkőzés dönt majd a továbbjutásról Oroszlányban.

Cole kosarával kezdődött a rendkívüli érdeklődéssel övezett miskolci negyeddöntő második mérkőzése. Illéstől azonnal távoli válasz érkezett, majd beindult a MEAFC. Szögi és Drahos vezetésével egyre nőtt a hazai előny. A vendégek több felállást is kipróbáltak, így a negyed végére közelebb is kerültek a Miskolchoz (23-19).

Spagnolo és Kiss Ádám palánk alatti eredményes pontjai kellő lendületet adtak a folytatásban az Oroszlánynak, így pillanatok alatt fordított a vendég társaság. Köszönhetően a folyamatos hazai hibáknak és pontatlan támadásoknak a felidőig az oroszlányiak meg is tartottak előnyként (34-38).

Nagy csatát hozó, de változatos tíz perccel folytatódott a találkozó. A negyed derekától felváltva vezettek a csapatok. A sok büntető mellett Kiss Kornél triplája, majd utolsó pillanatban kiharcolt szabálytalansága miatt továbbra is az Ose tartott előrébb (52-55).

Szögi hármasa jó kezdésnek bizonyult, ám a hazaiak továbbra sem tudtak átbillenni a holtponton. Az egyre feszültebb találkozón három és fél perccel a vége előtt meg is lépett az Oroszlány (63-69). Ekkor jött Cole, aki hatalmas hajrát indítva ledolgozta a MEAFC a hátrányát. Húsz másodperccel a vége előtt az amerikai azonban csak az egyik büntetőjét dobta be, így az egyenlítés elmaradt. A vendég időkérés utáni oldalbedobásból Drahos szerzett labdát, ám az utolsó hazai támadásból nem született kosár (75-76).  A vendégek így kiegyenlítették a párharc állását, a továbbjutás a harmadik találkozón dől majd el.

MEAFC – OSE Lions 75-76 (23-19, 11-19, 18-17, 23-21)

NB I/B negyeddöntő 2. mérkőzés. Miskolc, Körcsarnok, 450 néző.

Vezette: Pozsonyi Tibor, Balogh Gyula, Domán István.

MEAFC: Szögi (16/6), Drahos (12/6), Cole-Brinson (32/6), Orliczki B. (4), Béres (5). Csere: Takács (3), Lippai (2), Homoki (1), Kopasz, Timkó. Edző: Walke Károly.

Oroszlány: Illés (22/6), Madár (5), Kiss Á. (10), Sömenek (5/3), Spagnolo (19/3). Csere: Kiss K. (11/6), Zsíros (4), Schuj, Bödör. Edző: Vavra András.

Walke Károly, vezetőedző: Játszottunk egy jó mérkőzést a listavezető ellen. Elégedettek lehetünk, ám pici szerencsével most boldogabbak lehetnénk. A második negyedet rontottuk el, amelynek különbségét a meccs végéig nem tudtuk ledolgozni. Gratulálok az Oroszlánynak a győzelemhez. Pénteken az első két meccshez hasonló an kiélezett csatára számítok. Köszönjük szép számú közönségünk támogatását és vereségünk ellenére elismerő gesztusát!