Kosárlabda NB1,  Kosárlabda szakosztály

Védekezés nélkül nem volt esélyünk a hőn áhított győzelem megszerzésére

NB1B: A tavalyi ezüstérmes mezőnyemberei kiváló teljesítményt nyújtva elintézték a mérkőzést.

Vasas Akadémia – MEAFC-Miskolc 90-76 (27-21, 22-15, 22-20, 19-20) 

NB I/B Piros csoport 24. forduló, Budapest, 50 néző.

Vezette: Horváth Alajos, Szalai Zsolt, Földesi Ádám.

Vasas Akadémia: Moravcsik (18/6), Boros (23/6), Katona (12/6), Kovács (8), Andrássy (9/3). Csere: Sólyom (7), Kelenföldi (4), Radics (4), Steier (3/3), Barócsi (2), Csík. Edző: Faragó Péter.

MEAFC-Miskolc: Takács (3/3), Gonda (6/6), Kopasz (1), Thornton (33/6), Béres (4). Csere: Lippai (17), Szögi (7), Tóth (2), Szőke (2), Orliczki Máty. (1), Szanyi, dr. Fazekas. Edző: Drahos Gábor.

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, de az elején még tartani tudta a lépést a MEAFC a Boros-Moravcsik-Katona trió húzta hazaiakkal. Az első negyed második felében azonban rengeteg hibát követtek el a vendégek hátul, nem volt elég kemény a védekezés, így a hazaiak mezőnyemberei átjáróházként közlekedtek a támadótérfélen és kényükre-kedvükre értékesítették helyzeteiket. A vendégeknél a gyenge védekezés mellett szembetűnő volt támadásban a mezőnysor passzivitása, gyakorlatilag csak Thorntont keresték a labdákkal, aki egyedül termelte a pontokat. A negyed végén némi reménykedésre adott okot, hogy egy szerzett labda után Tóth Bence végigrobogott a pályán és két védővel a nyakán egy szenzációs passzal hozta kihagyhatatlan helyzetbe Bérest, így látótávolságon belül tartva a vendégcsapatot (27-21).

Hiába próbálta a szünetben felrázni a vendégeket Drahos Gábor, a védekezés fontosságát hangsúlyozva, sajnos a mérkőzés képe a folytatásban sem változott. A hazaiak sima egy-egyekből is eredményesek tudtak lenni, míg a vendégeknél a centerek könnyű ziccerek sorát hibáztak el. Az üres kinti dobások sem sikerültek, így hiába való volt Thornton extrája és Szögi óriási küzdeni akarása, a hazaiak tovább növelték előnyüket. A végén Béres csökkenthette volna a különbséget és lehetett volna eredményes egy szép centermozgást követően, azonban kosarát követően az élesszemű játékvezető sípja nem védőhibát, hanem támadószabálytalanságot jelzett, a lélektanilag is fontos kosarat érvénytelenítették, így 13 pontos hazai előnnyel vonulhattak pihenőre a felek (49-36).

A harmadik negyedben egy roppant elszánt Miskolc tért vissza a parkettára. Hátul keményítettek a védekezésen és támadásban is összeszedettebbnek tűntek. Sikerült is a negyed első perceiben valamelyest csökkenteni a hátrányon, azonban a lélektani 10 pontos határt ekkor még nem tudták átlépni. A negyed második felében pontatlanabbá vált a hazaiak támadása, a vendégek a szerzett labdákból jól indultak és Gonda hármasával, Thornton és a feljavuló Lippai eredményes támadójátékával 7 pontra csökkentették a különbséget. Sőt labdájuk volt a további felzárkózáshoz, azonban Gonda triplája lejött a gyűrűről és az ellentámadás végén a játékvezetők könnyű síppal ítéltek védőszabálytalanságot Tóth ellen (korábban kísértetiesen hasonló szituációban a vendégek részéről Takácsot figyelmeztették néma síp mellett, hogy a következő hasonló helyzetben támadó szabálytalanságot fognak ellene ítélni), így Boros – köszönte szépen és – a megadott ziccere mellé értékesítette a megítélt büntetőt is. Hogy a helyzet még nehezebben emészthető legyen, a hazaiak értékesítették a játékvezető által az esetet követően “tanító” jelleggel megítélt technikai hibáért (ami nem az első volt a mérkőzésen) járó büntetőt is. Az említett közjáték révén gyakorlatilag néhány másodperc alatt annulálva lett az a munka, amit a vendégek az eredmény megfordítása érdekében tettek, miközben a játékvezetőknél mindösszesen a következetesség, mint olyan lett szóvá téve. Ahogy az ilyenkor lenni szokott a lélektani előny a negyed végén a hazaiak oldalára fordult, így visszaverve a vendégek felzárkózását, még növelni is tudták az előnyüket (71-56).

A negyedik negyedben már csak a különbség volt kérdéses, a hazaiak a játék minden elemében jobbnak bizonyultak. A szakasz közepére húsz pont fölé nőtt a különbség, ám jelzés értékű volt, amikor Thorntont egy szerzett labdát követően a védőtérfél közepén letaroltak, a labda a zsűrisztalnál elhagyta a játékteret, azonban a játékvezetők sípja még ekkor is néma maradt. Végül a játékosát a padlóról felsegítő Drahos Gábor kapott technikai hibát – a szabálykönyv szerint teljes joggal – mivel belépett a pályára. Ezt követően mindkét oldalon a cserék kaptak lehetőséget és az utolsó percekben sikerült a vendégeknek Orliczki és Szőke révén némileg csökkenteni a különbséget, azonban ez már csak szépségtapasz volt (90-76).

A Vasas összességében teljesen megérdemelt győzelmet aratott a mérkőzés első felében indiszponáltan játszó és gyengén védekező riválisa felett. Azt pedig biztos csak a legyőzöttek keserűsége mondatja, hogy a második félidőben az volt az ember érzése, hogy ismét bebizonyosodni látszik az az örök igazság, hogy széllel szemben lényegesen nehezebb vitorlázni. 

Folytatás jövő pénteken hazai pályán a kiváló formában lévő Nyíregyháza ellen. Hajrá MEAFC!


Drahos Gábor, vezetőedző: A legrosszabbkor nem volt nálunk hit, elszántság, küzdeni tudás és megfelelő csapatszellem. Szögi és Thornton profi hozzáállása sem tudott átragadni a társakra, így teljesen esélytelenek voltunk a hazaiak lendületével szemben. Hiába jöttünk fel hét pontra és körvonalazódott egy szebb befejezés, a fellángolás elhalt. Két hazai mérkőzésünk van még hátra, ahol játékosaimnak ismét lehetősége lesz bemutatni igazi erényeit.