Kosárlabda NB2,  Kosárlabda szakosztály

Tóth Gábor, a vajkezű visszatérő

A MEAFC-hoz és a kosárlabdához is újfent csatlakozó kiváló bedobónk legutóbbi győztes mérkőzésünkön húsz pontot, közte négy triplát szórt a Tiszaújvárosnak. A Miskolcra 14 év után visszaigazoló korábbi élvonalbeli játékosunk jövőre ott folytatná, ahol a Körcsarnokban anno abbahagyta, vagyis a „B” csoportban.

– Jól esett a hétfői edzés?  

– Bár fárasztó 24 óra alatt három ilyen sebességű mérkőzést lejátszani, a tornán elért két győzelem és az ezzel szoros összefüggésben lévő hétfő esti foci mondhatjuk úgy, hogy könnyebben orvosolja a meggyötört testrészek gondját-baját. Pláne, hogy a papírforma ezúttal sem borult és a klasszikus öreg-fiatalt a korábban születettek csapata nyerte 6:3-ra.

– Mikor is fociztál utoljára győztes meccs után?

– A tervezettnél régebben, körülbelül két éve. Sajnos pályafutásom alatt kétszer is megesett, hogy szezon közben megszűnt a csapatom. A jelentős anyagi kiesés mellett maga a tény, hogy az általam annyira szeretett és tisztelt sportággal bármit meg lehet tenni egy kicsit a kedvemet is szegte.

– Miskolcon viszont egy nagyszerű csapategység kialakulását rebesgetik. 

– Ennek kialakulása nélkülözhetetlen a komoly eredmények eléréséhez. Mind a felkészülésünket, mind a tornát nagyon eredményesnek és sikeresnek tartom. Fontos, hogy a rutinos játékosok mellett a fiatalok is ízelítőt kapjanak abból a szintből, ahová mi is igyekszünk! Hiszen azt nem szabad elfelejteni, hogy olyan tornán értünk el szép eredményt ahová remélhetőleg 1 év múlva tartozni fogunk.

– Csapatunk régi és új, rutinos és lendületes, vezető és melós játékosa vagy. Hosszú évek alatt élvonalban edződött szemed – idény előtt – mit lát a mostani MEAFC-ban?

– Mindenképp bíztató a mostani jövőkép, Reálisan nézve a tapasztaltabb játékosaink előtt is van még pár jó év, a tehetséges fiataljainknak pedig – jó értelemben véve – kinyílt a szeme. Látják és akarják is, hogy rövidesen meghatározó játékosai legyenek egy egyre erősebb miskolci csapatnak.

– Akkor látványos és eredményes játékra számíthatnak az Egyetemi Körcsarnokba újra kilátogató miskolci kosárbarátok?

– Bár néha kikerülhetetlenek a „csúnya” győzelmek, az eredményesség mellett mindig is fontosnak tartottam a közönség kiszolgálását, Váratlan, látványos végül eredményes megmozdulásokkal könnyen tűzbe hozhatóak a szurkolók. Eddigi tapasztalatim alapján – mert bizony nálunk is akadnak „zsugások” – e téren is megálljuk majd a helyünket és alkalmasnak tartom csapatunkat arra, hogy minél hamarabb megtöltsük a lelátót!

Fotó: Soltész Tamás László